Doktorok

  • Kálmán C. György
  • 2014. szeptember 6.

Első változat

A VERITAS Intézet megrendezi első konferenciáját, és az előadók névsora nagyon impozáns – csupa doktor.

Kapok én mindenféle meghívókat, olykor hetente többet is, egy részüket átfutom, a többit olvasatlanul kidobom, nagyon ritka, hogy el is menjek a könyvbemutatóra, kiállításmegnyitóra, tudományos tanácskozásra, ahová oly kedvesen meginvitálnak. Azért nem mondanám, hogy haszontalanok volnának a meghívók – az ember mégiscsak tájékozódik, hogy mik mennek, miből marad ki.

false

 

Fotó: MTI

Az sem igen tűnt volna föl, hogy meghívót küldött (némi közvetítéssel) a VERITAS Történetkutató Intézet szeptember 29-re, egyenesen a Parlamentbe, a „Megszállástól – megszállásig, ág a nagyhatalmak szorításában 1944–1949” című konferenciára. (Az intézet nevét következetesen csupa nagybetűvel írják, úgy látszik, ez lesz a helyesírása.) És akkor most mindenféléről lehetne írni – hogy milyen sajátos az előadói gárda összetétele (itt van Romsics Ignác, aki azért komoly ember, de a köszöntőt Boross Péter tartja); hogy kiderül végre, kik a munkatársai a kormány gründolta intézetnek; hogy milyen történetszemléletet sugall a cím; hogy miért éppen ezeket a témákat választották az előadók vagy a szervezők.

Szokásomhoz híven ezúttal is mellékes, szóra sem érdemes dologhoz szólok hozzá.

Jelesen ahhoz, hogy minden egyes előadó neve előtt ott áll a „Dr.” rövidítés, a név mögött többeknél a megszerzett tudományos fokozat (PhD, Csc, Dsc), de van még „Prof.” és több „habil.” is. Utána meg az affiliáció, vagyis hogy ki hol dolgozik.

Pszichologizáljunk kicsit.

Ez egyszerűen nem szokás. Tudom, mert – mint írtam – sok meghívót futok át, magyart és külföldit egyaránt. Azokon szerepelnek az előadók nevei, zárójelben az egyetem (vagy város), ahonnan jöttek, és kész. Semmi doktor, semmi habilitált, semmi efféle. Vajon miért fontos éppen ezen a konferencián ezt mégis mindenkinél részletezni?

Ismerek számos ügyvédet meg orvost, ahol – bár az egyetemi végzettséggel automatikusan jár a doktori cím – szinte soha nem használják azt a két betűt a nevük előtt. Legfeljebb ha a körülmények vagy az alkalom ezt határozottan megkívánja, a jogosultság vagy a kompetencia bizonyítékaként. Ebből a nézőpontból a konferencia doktor-hipertrófiája egyszerű nagyképűség, kivagyiság, magamutogatás. A résztvevők – vagyis inkább: a szervezők – azzal kívánják a konferencia fényét még vakítóbbá tenni, hogy nem elégednek meg a nevek csillogásával, hanem a rangok és fokozatok tömkelegét is bevetik.

Boross Péter

Boross Péter

 

Csakhogy más nézőpontból mintha valami aggodalom, szorongás volna érezhető ebből a dekórum halmazból. Mintha a szervezők (a nagyképűség mellett) kisebbrendűségi érzésüket tennék láthatóvá: szűkölő rettegés van benne, hogy nehogy bárki kétségbe merje vonni az előadók hozzáértését és tudományos megszenteltségét. Itt, kérem, csupa doktor van, (majdnem) mindenkinek fokozata van, nem egyszerűen Profi Péter (Bogyiszlói Főiskola), hanem „dr. Profi Péter, PhD” az előadó. A volt miniszterelnökre összes előkaparható rangját ráaggatja („Dr. h. c. Dr. Boross Péter” – az első „doktor” az ügyvédi végzettséget jelöli), még Kövér László is feltétlenül „dr.” (ugyancsak ügyvéd).

A két nézőpont persze nagyon is jól megfér egymással – annak szokott nagy arca lenni, akiben nagy a belső bizonytalanság. Ez lesz a VERITAS antréja a tudományos életbe – megadja a módját, és közben aggódik.

Mit mondjak, joggal. Ezen a doktori címek özöne sem segít.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.