Nem árt, ha a jó vezető mérnök is egyben.
A számok, a tervezés, a reáliák embere, aki tisztában van bizonyos összefüggésekkel – például a statisztikával. Felméri, hogy milyen az összetétele az embereknek, akik a gondjaira vannak bízva, kinek mik az igényei, ki mire képes – és ennek megfelelően irányít, így tervezi meg a feltételeket.
Ha például egy város vezetőjéről beszélünk, nagyon helyesen teszi, ha mérnök módjára cselekszik. Az például különösen alapos statisztikai adatok nélkül is tudható, hogy a városi lakosság egészét figyelembe véve
a) az emberek egy része egyáltalán nem jár színházba;
b) egy másik része pedig járogat ugyan, de pocsék az ízlése, minden vackot megnéz, ami adódik, azt se tudja, mi volna a jó.
Mármost a jó vezető ilyenkor azon igyekszik, hogy a lakosság effajta összetételének megfelelően megteremtse annak a feltételeit, hogy a kisebbségnek is, a többségnek is kielégítő megoldással szolgáljon. Összehangolja az igényt a kínálattal.
Egyrészt tehát azoknak, akik nem járnak színházba, olyan színházat hoz létre, ahová nem járnak az emberek. (Már régóta bebizonyosodott, hogy erre a célra az “alternatív”, ezért “érthetetlen” és “nagyon szűk rétegnek szóló” színházak nem alkalmasak, mert oda bizony dől a nép.) Másrészt vacak produkciókat létrehozó színházra is szükség van, mert van, aki ezt szereti, olyan, amiről garantáltan egy szót sem ír a komolyabb sajtó, ami nem egyszerűen gagyi és közönséges, de még ezen belül is teljesen érdektelen. A jó vezető két legyet üt hát egycsapásra: kreatív döntéssel összehozza a kettőt.
Kinevez valakit igazgatónak, aki röpke néhány év alatt sikerrel kiürítette a színházat, közönsége alig van, viszont amit a társulat játszik, az garantáltan vacak.
| ||
A lakosság két rétege is boldognak érezheti magát, és ünnepli a jó vezetőt, a gondos mérnököt, aki végre kedvére tesz: azok, akiknek a nem-színházba járás a kedvenc passziójuk, és akik az ócskaságot szeretik. A város vezetése a lakosság szolgálatában, gondosan felmérve az elvárásokat, alázattal megfelelve nekik.
Éljen.
