1. Válasszunk két szereplőt, beérkezett, jómódú fiatal emberek, harmincas-negyvenesek. A nemüket ne határozzuk meg, nők vagy férfiak, mindegy – egyiküket nevezzük tehát Jancsi-Juliskának, a másikat Péter-Marinak. Ismerik egymást, de nincsenek nagyon közeli viszonyban – mondjuk, szomszédok vagy egy épületben dolgoznak. Tegyük fel, hogy egy ideig egy helyen tartózkodnak, és az illem azt diktálja, hogy beszélgessenek valamiről. Kérdés, hogy miről.
Képzelőerőnk határtalan, ezért legyen a helyszín buszmegálló. Ne lift, mert az túl rövid idő (vagy ha beragad, akkor az nagyon feszült szituáció). Legyen úgy, hogy útfelbontások és elterelések vannak, ezért mennek mindketten busszal, de ezért nem jön sokáig a busz sem. Ez életszerű.
| ||
Pár nehezen elviselhető másodpercig mindketten töprengenek: mi legyen a beszédtéma. Elvetik azt a kérdést, hogy „Merre jártatok a nyáron?” – ez pillanatok alatt keserűség forrása lehet. Hogy telik ezeknek Mallorcára, mikor mi csak Füreden voltunk? – fortyoghat Jancsi-Juliska vagy épp Péter-Mari. Jobb nem bolygatni, hogy kinek mekkora a nyaralásra fordítható büdzséje, vesztesnek rossz lenni, de győztesnek lenni is kínos. Kezdődik az iskolaév – hová járnak a gyerekek? Ezt is hamar elhessegetik. Részint megint az anyagi vonatkozások miatt (a méregdrága magániskola vagy pláne külföld, szemben a sarki államival), részint meg azért, mert politikai súrlódások keletkezhetnek: egyházi vagy állami (vagy magán)? Ki mit szól a Klikhez? A tananyaghoz? Az átalakításokhoz? A túlterheltséghez? És így tovább – hosszú, keserves vitákhoz vezet. Miért nem jön már a busz? Amilyen ártatlannak látszik, olyan hamar vezet el a helyi önkormányzat szapulásához vagy akár a kormány felelősségének feszegetéséhez – inkább nyugodtan várakozzunk, semmint nekiálljunk politizálni. Sem Jancsi-Juliska, sem Péter-Mari nem tudja, hogy a másik hogyan vélekedik a kormányról, az ország gazdasági-kulturális állapotáról – óvakodnak erről vitába bonyolódni, hacsak nem utálják a másikat, és nem akarnak szándékosan kiprovokálni valamilyen összecsapást.
(Mert ez van ma nálunk: udvarias ember kerüli a politikát és minden olyan témát, ami komolyan meghatározhatja a mindennapjainkat, a közérzetünket, az anyagi helyzetünket, a jövőnket – mindez egyetlen rövid lépéssel a politikához vezet.)
Játszi képzeletünk tehát úgy folytattatja velünk a történetet (már ha nem szeretnénk konfliktust, kellemetlenséget, rossz szájízt), hogy Jancsi-Juliska és Péter-Mari három beszédtémát választhat (tetszőleges sorrendben vagy választva közülük egyet-kettőt):
1. sport
2. gasztronómia
3. borok.
Ezek biztonságos terepek, ráadásul olyanok, ahol el lehet játszani – minden veszély nélkül – az éles szembenállást, a boldog összeborulást, a megfontolt kompromisszumot; lehet közösen lelkesedni vagy utálkozni, de lehet érvelést mímelni, tudós fejtegetésekbe bocsátkozni, jól értesültnek vagy naivnak látszani is – úgy, hogy ennek a kapcsolatra nem lesz komoly hatása. Nem lesz olyan, hogy ilyen beszélgetés után a felek halálosan összevesznének – de olyan sem, hogy nagyon szorosra vonnák a kapcsolatukat. Olyan ez, mint a Vidámparkban a dodzsem: mindent ki lehet próbálni, meg lehet élni (száguldás, ütközés, vad fékezés) – fenyegetettség nélkül. Lehet trécselni akár az olimpiáról, akár a futballidény kezdetéről, átigazolásokról és kilátásokról. Be lehet számolni az újonnan nyílt (vagy régen ismert) éttermek nagyszerű újításairól vagy szarvashibáiról, emelkedésükről vagy leromlásukról, meg lehet vitatni a konfitálás művészetét vagy a banánlevél beszerzésének módozatait. És meg lehet vitatni az idei szüret várható eredményét, a villányi és a somlói borvidékek legjobb pincéinek kínálatát, fanyalogni néhány hegyaljai borász kínálata miatt.
Az a 23 perc várakozási idő hipp-hopp! elszalad.
2. Nagyon ritkán hallgatom az állami rádiót, de a konyhában csak az jön be, olykor bekapcsolom. Van benne politika (de alig szólal meg olyasvalaki, aki ne a kormány álláspontját támogatná), ezen kívül sokszor esik szó vallásról, a családi élet boldogságáról, és a fényes történelmi hagyományról. Ezeken kívül három témáról – éppen azokról, amelyeket Jancsi-Juliska és Péter-Mari beszélgetéséhez kitaláltunk.
A média – mindegyik – részben ellesi és felerősíti azt, amiről hallgatói szeretnek beszélgetni, részint témákat kínál nekik a beszélgetéshez. Éppen abból érthetjük meg egy média irányultságát (nagy szóval: ideológiáját), hogy feltárjuk: milyen tárgyakat részesít előnyben.
Például olyanokat, amelyek az azonosság illúzióját nyújtják, ahol a konfliktusok súlytalanok (ha nem épp látszólagosak). Amelyeket – mert udvarias, konfliktuskerülő és óvatos emberek vagyunk – boldogan ragadunk meg. Addig sincs szó más, igazán fontos dolgokról.
