Jóindulat

  • Kálmán C. György
  • 2016. szeptember 10.

Első változat

Prőhle Gergely lett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, és Wass Albert-kiállítást tervez. Meddig és hogyan legyünk jóindulatúak?

Mérhetetlenül jóindulatú ember vagyok, hamar úrrá leszek első indulataimon, és optimista várakozással nézek a jövőbe.

Ezért az a tény, hogy Prőhle Gergely lett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, csak rövid ideig kavart fel. Mert igaz ugyan, hogy Prőhle se irodalmár, se muzeológus – de hát egy megfelelő igazgató akár az ekeszarv mellől is érkezhet, ha ért az igazgatáshoz, innovatív elképzelései vannak, és a bírálók elfogadják a jelentkezését. Első mérgemben azt gondoltam, hogy ez a kinevezés a pályázati rendszer megcsúfolása: ismerjük Prőhle külügyes előéletét, politikai kötődését, néhány gyanús cselekedetét – de hát nyelhetünk egyet, majd csak engedi dolgozni az ott működő remek és felkészült szakembereket, csendben meghúzódik a Károlyi-palota mélyén, és olykor megnyitóbeszédeket mond. Nyelveket beszélő kultúrember, talán nem zavar majd sok vizet.

Szóval: nyugi. Kell valami kellemes visszavonulási útvonal a politikától megcsömörlött volt felső vezetőknek is. Prőhle Gergely nem jó irodalmár és nem jó muzeológus – tekintve, hogy egyáltalán nem irodalmár és/vagy muzeológus; ezzel az előélettel indult a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói székére kiírt pályázaton – és nyert.

Erre kiderül, hogy Wass Albert-kiállításra készül.

Továbbra is őrizzük meg mérhetetlen jóindulatunkat és türelmünket.

false

Mert lehet ugyan azt mondani, hogy az ország első (legfontosabb, legnagyobb) irodalmi múzeuma ne foglalkozzon egy (jó esetben) közepes irodalmi színvonalú, életrajzát tekintve vállalhatatlan, politikai nézeteiben szélsőségesen etnicista-nacionalista (sokak szerint antiszemita), rendkívül vitatható és mára tökéletesen átpolitizált irodalmi teljesítménnyel. Prőhle azonban megmagyarázza: „Wass Alberttel kapcsolatban érdemes kor- és irodalomtörténeti vizsgálódás tárgyává tenni, hogy miért is van neki Magyarországon mintegy kétszáz szobra. Ez érdekes felvetés lehet azoknak is, akik nem szeretik, s azoknak is, akik szobrot állítanak neki.”

Na, akkor – lazításként és illusztrációként – egy vicc.

A télre készülődnek az indiánok. Egy hétig vágják a fát, és elküldik a kisindiánt a városba, hogy kérdezze meg az emberektől, mennyire lesz hideg a tél. Elmegy, és kérdezi a falusiakat:

– Milyen hideg lesz télen?

– Nagyon hideg!

A kisindián visszamegy, s még egy hétig vágják a fát. Elküldik ismét. Megkérdezi:

– Milyen hideg lesz a tél?

– Borzalmasan hideg lesz!

A kisindián visszamegy a hírrel, s még egy hétig vágják a fát, hogy biztosan elég legyen a télre, utána elküldik ismét.

– Milyen hideg lesz a tél?

– Nagyon, borzalmasan hideg, iszonyú kemény telünk lesz! Az indiánok már 3 hete csak a fát vágják!

Utálok viccet magyarázni, elég legyen csak annyi: az indiánok olyan útmutatásra várnak, ami – természetesen – független a saját cselekedeteiktől; ehelyett a jóslat éppen az ő saját tetteiken múlik. Az, hogy sok szobra van Wass Albertnek, nem független attól, hogy a hatalom éppen ezt a kultuszt építi és támogatja, és a hatalomhoz közel álló, a hatalom által kinevezett igazgató pontosan erre hivatkozva építi és támogatja tovább ezt a kultuszt.

De megint: nyugi. Hátha mégsem így van. Jóindulat, megértés.

Tegyük fel, hogy Prőhle előélete, felkészültsége, párthovatartozása nem érdekes. Tegyük fel azt is, hogy Wass értelmezésében és értékelésében nehéz dűlőre jutni. (Én mindazt, amit olvastam tőle, tűrhetetlennek és ócskának tartom, ráadásul minden sora ideologikus. De el tudom képzelni, és látom is, hogy mások nem ilyen szigorúak. Tévedhetek.) És hát lehet egy múzeumigazgatónak az a koncepciója, hogy problémakiállításokat csinál: nem Wasst akarja ünnepelni, hanem fel akarja tárni a jelenséget, a kultuszt, az általa okozott károkat és az író esetleges erényeit. Ezt lehetne csinálni, ez legitim, sőt érdekes elképzelés. És hány izgalmas irodalmi-társadalmi probléma van, amely kiállítást érdemelne! A nemi kérdések, a szegénység, az olvasás és a művelődés terjedése, csak hogy néhány (mai és történeti) témát említsek.

De akkor lássuk a PIM ilyen irányú vonalát: a többi problémakiállítás tervét.

Sajnos, mérhetetlen jóindulatom ellenére azt kell hinnem, hogy ilyen terv nincs. Minden okunk megvan feltételezni, hogy nem a Wass-problémával, hanem Wass ünneplésével fog a kiállítás foglalkozni.

Jóindulatom és optimista várakozásom erősen megtépázva.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.