Jóindulat

  • Kálmán C. György
  • 2016. szeptember 10.

Első változat

Prőhle Gergely lett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, és Wass Albert-kiállítást tervez. Meddig és hogyan legyünk jóindulatúak?

Mérhetetlenül jóindulatú ember vagyok, hamar úrrá leszek első indulataimon, és optimista várakozással nézek a jövőbe.

Ezért az a tény, hogy Prőhle Gergely lett a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, csak rövid ideig kavart fel. Mert igaz ugyan, hogy Prőhle se irodalmár, se muzeológus – de hát egy megfelelő igazgató akár az ekeszarv mellől is érkezhet, ha ért az igazgatáshoz, innovatív elképzelései vannak, és a bírálók elfogadják a jelentkezését. Első mérgemben azt gondoltam, hogy ez a kinevezés a pályázati rendszer megcsúfolása: ismerjük Prőhle külügyes előéletét, politikai kötődését, néhány gyanús cselekedetét – de hát nyelhetünk egyet, majd csak engedi dolgozni az ott működő remek és felkészült szakembereket, csendben meghúzódik a Károlyi-palota mélyén, és olykor megnyitóbeszédeket mond. Nyelveket beszélő kultúrember, talán nem zavar majd sok vizet.

Szóval: nyugi. Kell valami kellemes visszavonulási útvonal a politikától megcsömörlött volt felső vezetőknek is. Prőhle Gergely nem jó irodalmár és nem jó muzeológus – tekintve, hogy egyáltalán nem irodalmár és/vagy muzeológus; ezzel az előélettel indult a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói székére kiírt pályázaton – és nyert.

Erre kiderül, hogy Wass Albert-kiállításra készül.

Továbbra is őrizzük meg mérhetetlen jóindulatunkat és türelmünket.

false

Mert lehet ugyan azt mondani, hogy az ország első (legfontosabb, legnagyobb) irodalmi múzeuma ne foglalkozzon egy (jó esetben) közepes irodalmi színvonalú, életrajzát tekintve vállalhatatlan, politikai nézeteiben szélsőségesen etnicista-nacionalista (sokak szerint antiszemita), rendkívül vitatható és mára tökéletesen átpolitizált irodalmi teljesítménnyel. Prőhle azonban megmagyarázza: „Wass Alberttel kapcsolatban érdemes kor- és irodalomtörténeti vizsgálódás tárgyává tenni, hogy miért is van neki Magyarországon mintegy kétszáz szobra. Ez érdekes felvetés lehet azoknak is, akik nem szeretik, s azoknak is, akik szobrot állítanak neki.”

Na, akkor – lazításként és illusztrációként – egy vicc.

A télre készülődnek az indiánok. Egy hétig vágják a fát, és elküldik a kisindiánt a városba, hogy kérdezze meg az emberektől, mennyire lesz hideg a tél. Elmegy, és kérdezi a falusiakat:

– Milyen hideg lesz télen?

– Nagyon hideg!

A kisindián visszamegy, s még egy hétig vágják a fát. Elküldik ismét. Megkérdezi:

– Milyen hideg lesz a tél?

– Borzalmasan hideg lesz!

A kisindián visszamegy a hírrel, s még egy hétig vágják a fát, hogy biztosan elég legyen a télre, utána elküldik ismét.

– Milyen hideg lesz a tél?

– Nagyon, borzalmasan hideg, iszonyú kemény telünk lesz! Az indiánok már 3 hete csak a fát vágják!

Utálok viccet magyarázni, elég legyen csak annyi: az indiánok olyan útmutatásra várnak, ami – természetesen – független a saját cselekedeteiktől; ehelyett a jóslat éppen az ő saját tetteiken múlik. Az, hogy sok szobra van Wass Albertnek, nem független attól, hogy a hatalom éppen ezt a kultuszt építi és támogatja, és a hatalomhoz közel álló, a hatalom által kinevezett igazgató pontosan erre hivatkozva építi és támogatja tovább ezt a kultuszt.

De megint: nyugi. Hátha mégsem így van. Jóindulat, megértés.

Tegyük fel, hogy Prőhle előélete, felkészültsége, párthovatartozása nem érdekes. Tegyük fel azt is, hogy Wass értelmezésében és értékelésében nehéz dűlőre jutni. (Én mindazt, amit olvastam tőle, tűrhetetlennek és ócskának tartom, ráadásul minden sora ideologikus. De el tudom képzelni, és látom is, hogy mások nem ilyen szigorúak. Tévedhetek.) És hát lehet egy múzeumigazgatónak az a koncepciója, hogy problémakiállításokat csinál: nem Wasst akarja ünnepelni, hanem fel akarja tárni a jelenséget, a kultuszt, az általa okozott károkat és az író esetleges erényeit. Ezt lehetne csinálni, ez legitim, sőt érdekes elképzelés. És hány izgalmas irodalmi-társadalmi probléma van, amely kiállítást érdemelne! A nemi kérdések, a szegénység, az olvasás és a művelődés terjedése, csak hogy néhány (mai és történeti) témát említsek.

De akkor lássuk a PIM ilyen irányú vonalát: a többi problémakiállítás tervét.

Sajnos, mérhetetlen jóindulatom ellenére azt kell hinnem, hogy ilyen terv nincs. Minden okunk megvan feltételezni, hogy nem a Wass-problémával, hanem Wass ünneplésével fog a kiállítás foglalkozni.

Jóindulatom és optimista várakozásom erősen megtépázva.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.