A jövő iskolája

  • Kálmán C. György
  • 2016. július 7.

Első változat

Van egy több mint százéves kép arról, hogyan képzelte egy francia festő a jövő iskoláját. Nálunk is, ma is vannak elképzelések.

Miközben ingázó diákokról és tanárokról vizionál az oktatásért felelős államtitkár, azért mindenkit megnyugtat, hogy nagy megújulás következik, a technika fejlődésével lépést tart az oktatás: tankönyvek helyett hamarosan tabletek lesznek. Azokon olvashatja majd a nebuló a mindenki számára egyöntetűen kötelező, államilag kijelölt tankönyveket. Hihetetlen megújulás, alapjában változik meg ettől az iskolai élet, hurrá.

Na, erről – és általában az iskola megújításáról szóló kormányzati elképzelésekről – jutott az eszembe az a több mint százéves kép, amit még tavaly láttam az Independentben – egész sorozat mutatja be, milyennek képzelték az 1900-as évek legelején francia festők a 2000-es éveket.

Erről a képről van szó:

false

 

 

 

Ha jól meggondoljuk, a festő azt feltételezi, hogy olyan nagyon semmi nem változik majd: van tanár, aki a diákok fölött trónol, elkülönülve és rájuk nemigen hederítve; a diákok mereven (vagyis, ugye, „fegyelmezetten”) ülnek, és engedelmesen egy irányba néznek (talán valami táblára). Az egyik diák – jutalomból? büntetésből? - a tanárnak segít.

A szerepek tehát azonosak azzal, ami száz évvel ezelőtt is jellemző lehetett: szó sem lehet arról, hogy a diákok egymáshoz forduljanak, pláne beszéljenek egymással; a tanár adagolja a tudást, és mindig van valaki (a stréber vagy a rossz tanuló), akinek speciális pozíciója van. Ami változik, az a környezet – szép, tágas terem, nagy ablakokkal, kényelmes távolság a tanulók között –, és a technológia. Az oktatás eszköze nyilvánvalóan valami gép (darálóra hasonlít), amelybe a felelős hatalom betáplálja a tanulnivalót, és valami drótokon (fülhallgatókon?) át ez belekerül a diáki fejekbe.

Az olvasó máris pontosan érti, mire akarok kilyukadni, de azért befejezem.

Palkovics ötlete a tabletekkel nem sokban különbözik a több mint száz évvel ezelőtti festő elgondolásaitól. Kicsit változtatunk a környezeten, meg lesz új technológia, és máris ott vagyunk a jövőben. Az oktatás (vagy, ami azt illeti, az egészségügy, a közigazgatás és a többi) megváltoztatása csak ezen múlik – a szerepek, a funkciók, a működés rendje – sőt a tartalom – maradhat ugyanaz. Persze, hogy nem a tabletekkel van baj, hanem a totális ötlettelenséggel, és azzal, hogy akiknek ki kellene találniuk valamit, nem veszik észre, hogy mitől lehetne hatékonyabb, versenyképesebb és kellemesebb az egész oktatási rendszer (meg az egészségügy, közigazgatás és a többi). Ugyanabban a régi sémában gondolkodnak, csak még egy kalap pénzt költenének rá.

A francia festő annyival jobb ennél, hogy nyilvánvalóan nem veszi egészen komolyan magát. Mókás gondolatkísérlet, ahol a vicc része az is, hogy a ruházat marad ódivatú, a felállás nagyon is tradicionális. Palkovics nem viccel.

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.