Viccet magyarázattal elrontani nem helyes, nem udvarias, nem mulatságos – ezért meghagyom kedves olvasóimnak azt az örömet, hogy az alábbi rövid írás kiindulópontjául szolgáló bejegyzést (vagyis Kovács G. Tibor publicisztikáját) olvassák csak el, merüljenek el minden bájos sorában, szóképeiben és szerkezetében, ízlelgessék megannyi finomságát. Előrebocsátom: most szinte kéjes élvezetemet fogom lelni abban, hogy nem a tárgyalt írás lényegéről, nem is az ezáltal felvetődő rengeteg kételyről, kérdésről (és minduntalan feltörő röhögésemről) fogok szólni, hanem egy apró részletkérdésről.
Az történt ugyanis, hogy Kovács G. Tibor a héten ismét megszólalt, az ő teljes szellemi, retorikai, grammatikai és logikai vértezetében (nyilván a közelgő ünnepekre való tekintettel is). Már korábban rámutatott ugyanis arra, hogy hazánkban tombol a hungarofóbia, és most arra szólít fel, hogy hozassék létre „egyeztető tanács” ezen káros jelenséggel szemben. Kovács G.-nek – és most csakis ezzel akarok foglalkozni – meggyőződése, hogy a hungarofóbia: rasszizmus.
Bár ez teljesen idegen a szerző irályától, próbáljuk meg mégis logikusan, racionálisan végiggondolni, mit is állít. Megpróbálom rekonstruálni.
Ha egy nemzetről, népről, népcsoportról (ne fárasszuk most magunkat a pontos meghatározással) valamit általánosítva állítunk, akkor, ezek szerint, rasszista módon gondolkodunk. (Szerintem ez – mondjuk – etnicista [népcsoportra vonatkozó] előítélet, nem rasszizmus, de ideiglenesen fogadjuk el Kovács G. szóhasználatát.) Az állítás szerkezete – a lehető leghagyományosabb módon: S – P, vagyis valamiről (valamivel kapcsolatosan, valamire vonatkozóan, ez az S, vagyis a szubjektum) állítunk valamit (P, vagyis predikáció). Lássunk két példamondatot:
1. A zugornyákok büdösek.
2. A zugornyákok jó illatúak.
Nyilvánvalóan megállapíthatatlan a fenti két mondat bármelyikének az igazságtartalma, és az csak a legkisebb gond, hogy zugornyák embercsoportról történetesen nem tudunk. Az világos, hogy mindkettő előítéleteket tükröz – az egyik kevésbé, a másik inkább kedvező (a zugornyákságra nézve), de attól még szerkezetileg és funkciójában ugyanolyan. Kovács G. terminológiája szerint – rasszista.
Még egy próbát tehetünk, talán még világosabb lesz, amit már sejt a kedves olvasó. Ne csak az legyen homályos, amiről állítunk valamit (zugornyák, az alany), hanem az állítás maga is (a predikátum):
3. A zugornyák pilkós.
3/a Sok rosszat el lehet mondani a zugornyákokról, én már a látványukat is nehezen viselem, de meg kell adni, azért pilkósok.
3/b Ismertem néhány rendes zugornyákot is, általában nincs is velük semmi baj, csak ne volnának mind pilkósok.
Attól függően, hogy a 3. példamondatban szereplő állítás pozitív vagy negatív, az a vagy a b szövegkörnyezetbe fog jobban beleilleni. Tökmindegy: a 3. példamondat csakúgy, mint a 3/a vagy a 3/b súlyosan előítéletes – Kovács G.-nél: rasszista.
Most már csak a rend kedvéért illesztem ide a befejezést, hiszen a kedves olvasó tökéletesen érti, mit akarok ebből kihozni. Mindnyájan jól emlékszünk az olyan mondatokra, mint hogy „egy magyar embernek nagyon nehezen jön ki a száján az a mondat, hogy jól mennek a dolgok, még akkor is, ha egyébként valami ilyesmit gondol", vagy: „mi magyarok hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatban intézni a dolgainkat”, vagy hogy a magyar nemzet legnagyszerűbb tulajdonságai a sajátos észjárás, bátorság, cselvetés.
Mindez – akárcsak ha azt állítanánk a magyarokról, hogy pilkósok – egy népcsoportra vonatkozó előítélet-halmaz. Jó, nem éppen „hungarofóbia”, de hol a nagy különbség? Kovács G. terminológiájában igenis rasszizmus.
