Amikor nagyon megértő hangulatomban vagyok, hajlamos vagyok belátni, hogy nem kell mindenkinek jól beszélni egy – pláne több – idegen nyelvet, mi, magyarok, jól elboldogulunk egymással ezen a magyar nyelven is. Igaz ugyan, hogy a kormánynak nemegyszer meggyűlik vele a baja (legutóbb például a csajozás-pasizás kormány javasolta módozatairól szóló közleményt nem sikerült gáncstalan módon megfogalmaznia – de hát értjük, nem? akkor meg mit kötözködjünk), de lám, az összefogó civilek még arra is vállalkoznak, hogy rögtön három másik nyelven is közzétegyék, ami a szívükön fekszik.
Fotó: Sióréti Gábor
Így esett, hogy Bencsik András Facebook-oldalán péntek délután megjelent egy „nyílt levél Európa polgáraihoz” – arról, hogy „Magyarország ellen a 2010-es választások óta tervszerű lejárató hadjárat folyik”; illetve nem is, bocs, „ez a hadjárat nem Magyarország ellen zajlik. Ez a hadjárat valójában a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség reakciója a magyar választópolgárok által rájuk mért megsemmisítő vereségre, a magyarországi konzervatív forradalomra”.
Jó, értjük, ellenünk, de nem is igazán ellenünk, na.
Ezt a levelet rögtön német, angol és francia fordításban közli az újságíró oldala. Egyik nyelv sem anyanyelvem, de azért… khm. Ha már akadémikusok (Hámori és Náray-Szabó), élsportolók (Monspart), politológusok (Fricz, Zárug) aláírták, azért egy anyanyelvi lektorra összedobhattak volna némi aprópénzt. A legszebb azonban a levél megszólító részének különbsége. Míg angolul („Open letter to Europe’s citizens”) és németül („Offener Brief an die Bürger Europas”) e rész szorosan a magyart követi, franciául (bezzeg) ez a tiráda olvasható:
„Lettre Ouverte à la nation de Charles de Gaulle et d’Albert Camus – elle est à vous, cette lettre ouverte…
Lettre Ouverte à »qui a des oreilles pour entendre…«
Lettre Ouverte aux Européens francophons” [sic!]
A fordító (amellett, hogy szent – téves – meggyőződése szerint a franciák kedvelik a nagy kezdőbetűs írásmódot) nyilván kevésnek, túl puritánnak érezte, a francia gloire-hoz méltatlanul visszafogottnak gondolta a levél incipitjét. Úgy vélte, hivatkozni kell a nagy francia politikai és irodalmi hagyományra; a bibliai utalással („akinek van füle a hallásra”) a közös francia–magyar keresztény gyökerekre. Végül pedig, amikor a francia nyelvű („francophone”) európaiakra utal, és nem általában az európai polgárokra, akkor hízeleg a megszólított közismert nyelvi hiúságának is.
A levél amúgy nem érdemel túl sok figyelmet. Lehetne elemezni a bombasztikus retorikát (a szokásos), mérlegelni lehetne, kik és miért írták alá (nem vagyok meglepve), fontolgatni lehet a hatását (semmi) – ezektől eltekintenék. Csak… Csak nem értem. Miért éppen De Gaulle és Camus? És egyáltalán: miért kell másként szólni a franciákhoz, mint más nemzetekhez?
Olyan kínos ez. Minden nyelven, bármilyen nyelven.
