Egy transzparensről

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 3.

Első változat

...amelyben egy transzparenst (vagy inkább feliratot) elemez, amelyet az Operaház előtti tüntetésen látott
A tegnapi tüntetés végén – már visszafelé jövet, az Oktogon felé – láttam egy fiút, aki egy A/4-es lapot tartott a magasba, amire (talán filccel, kézírással) ez volt ráírva: „Viktor, vedd úgy, hogy megdobáltalak".

 

Most hagyok egy kis időt a nevetésre, megérdemli, szuper transzaparens.

 

(Addig elmondom azt is, hogy percek alatt vagy harmincan lájkolták, amikor feltettem tegnap a Facebookra.)

 

Ennyi lett volna, aki jót akar csak mulatni, itt abba is hagyhatja az olvasást, komolykodás következik: vegyük kicsit komolyabban, mi minden van ebben a mondatban (és a fiú gesztusában).

Mintha az egész kormányellenes mozgalom (mozgolódás, ellenállás, elégedetlenség) szimbóluma vagy sűrítménye volna. Benne van annak a belátása, hogy nem olyan időket élünk, amikor egyáltalán fizikailag közel lehet kerülni az ország vezetőihez; nincs mód vagy alkalom arra, hogy a rendőrkordonok és egyéb biztonsági intézkedések kijátszásával valóban fizikai atrocitás fenyegesse a legfőbb vezetőket. Ezt így kell elfogadni. Ugyanakkor benne van az indulat – hogy esetleg megtennénk, ha lehetne; nem riadnánk vissza az erőszaktól. És benne van az is, hogy ezt a tényt igenis a tudomására akarjuk hozni, azt akarjuk, hogy vegye észre, milyen indulatok, dühök vannak bennünk. Ámde – újabb de – azt is tudjuk, hogy a hatalom erre úgysem figyel oda, tehát nem erőltetjük meg magunkat: nem méteres transzparenssel, csak egy kis papírlappal tüntetünk, spórolunk az energiával, tudomásul vesszük saját tudomásul-nem-vételünket. Kényszerűségből bár, de lemondunk az erőszakról – de a verbalitás (a szóbeli megnyilvánulás) lehetőségét nem lehet elvenni: „vedd úgy”, tekintsd úgy ezt a rövid mondatot, mint inzultust, bántalmazást – jobb híján. És letegezlek, hatalom, mert nem vagy több vagy jobb nálam: ahogyan egy kedves kommentelő írta, „a nép fia beszél a nép fiával”, valamint nem használ többes számot sem magára, sem arra, akihez szól  - valaki szól valakihez, egy ember egy másikhoz, reménytelenül, de ellenállhatatlanul viccesen.

 

Kétségbeesés, tehetetlenség, mégis humor és ahogy-lehet cselekvés (meg beszéd) – ez jellemzi az ellenállás mai (tegnap esti) formáját.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.