A tegnapi tüntetés végén – már visszafelé jövet, az Oktogon felé – láttam egy fiút, aki egy A/4-es lapot tartott a magasba, amire (talán filccel, kézírással) ez volt ráírva: „Viktor, vedd úgy, hogy megdobáltalak".
Most hagyok egy kis időt a nevetésre, megérdemli, szuper transzaparens.
(Addig elmondom azt is, hogy percek alatt vagy harmincan lájkolták, amikor feltettem tegnap a Facebookra.)
Ennyi lett volna, aki jót akar csak mulatni, itt abba is hagyhatja az olvasást, komolykodás következik: vegyük kicsit komolyabban, mi minden van ebben a mondatban (és a fiú gesztusában).
Mintha az egész kormányellenes mozgalom (mozgolódás, ellenállás, elégedetlenség) szimbóluma vagy sűrítménye volna. Benne van annak a belátása, hogy nem olyan időket élünk, amikor egyáltalán fizikailag közel lehet kerülni az ország vezetőihez; nincs mód vagy alkalom arra, hogy a rendőrkordonok és egyéb biztonsági intézkedések kijátszásával valóban fizikai atrocitás fenyegesse a legfőbb vezetőket. Ezt így kell elfogadni. Ugyanakkor benne van az indulat – hogy esetleg megtennénk, ha lehetne; nem riadnánk vissza az erőszaktól. És benne van az is, hogy ezt a tényt igenis a tudomására akarjuk hozni, azt akarjuk, hogy vegye észre, milyen indulatok, dühök vannak bennünk. Ámde – újabb de – azt is tudjuk, hogy a hatalom erre úgysem figyel oda, tehát nem erőltetjük meg magunkat: nem méteres transzparenssel, csak egy kis papírlappal tüntetünk, spórolunk az energiával, tudomásul vesszük saját tudomásul-nem-vételünket. Kényszerűségből bár, de lemondunk az erőszakról – de a verbalitás (a szóbeli megnyilvánulás) lehetőségét nem lehet elvenni: „vedd úgy”, tekintsd úgy ezt a rövid mondatot, mint inzultust, bántalmazást – jobb híján. És letegezlek, hatalom, mert nem vagy több vagy jobb nálam: ahogyan egy kedves kommentelő írta, „a nép fia beszél a nép fiával”, valamint nem használ többes számot sem magára, sem arra, akihez szól - valaki szól valakihez, egy ember egy másikhoz, reménytelenül, de ellenállhatatlanul viccesen.
Kétségbeesés, tehetetlenség, mégis humor és ahogy-lehet cselekvés (meg beszéd) – ez jellemzi az ellenállás mai (tegnap esti) formáját.
