Egy transzparensről

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 3.

Első változat

...amelyben egy transzparenst (vagy inkább feliratot) elemez, amelyet az Operaház előtti tüntetésen látott
A tegnapi tüntetés végén – már visszafelé jövet, az Oktogon felé – láttam egy fiút, aki egy A/4-es lapot tartott a magasba, amire (talán filccel, kézírással) ez volt ráírva: „Viktor, vedd úgy, hogy megdobáltalak".

 

Most hagyok egy kis időt a nevetésre, megérdemli, szuper transzaparens.

 

(Addig elmondom azt is, hogy percek alatt vagy harmincan lájkolták, amikor feltettem tegnap a Facebookra.)

 

Ennyi lett volna, aki jót akar csak mulatni, itt abba is hagyhatja az olvasást, komolykodás következik: vegyük kicsit komolyabban, mi minden van ebben a mondatban (és a fiú gesztusában).

Mintha az egész kormányellenes mozgalom (mozgolódás, ellenállás, elégedetlenség) szimbóluma vagy sűrítménye volna. Benne van annak a belátása, hogy nem olyan időket élünk, amikor egyáltalán fizikailag közel lehet kerülni az ország vezetőihez; nincs mód vagy alkalom arra, hogy a rendőrkordonok és egyéb biztonsági intézkedések kijátszásával valóban fizikai atrocitás fenyegesse a legfőbb vezetőket. Ezt így kell elfogadni. Ugyanakkor benne van az indulat – hogy esetleg megtennénk, ha lehetne; nem riadnánk vissza az erőszaktól. És benne van az is, hogy ezt a tényt igenis a tudomására akarjuk hozni, azt akarjuk, hogy vegye észre, milyen indulatok, dühök vannak bennünk. Ámde – újabb de – azt is tudjuk, hogy a hatalom erre úgysem figyel oda, tehát nem erőltetjük meg magunkat: nem méteres transzparenssel, csak egy kis papírlappal tüntetünk, spórolunk az energiával, tudomásul vesszük saját tudomásul-nem-vételünket. Kényszerűségből bár, de lemondunk az erőszakról – de a verbalitás (a szóbeli megnyilvánulás) lehetőségét nem lehet elvenni: „vedd úgy”, tekintsd úgy ezt a rövid mondatot, mint inzultust, bántalmazást – jobb híján. És letegezlek, hatalom, mert nem vagy több vagy jobb nálam: ahogyan egy kedves kommentelő írta, „a nép fia beszél a nép fiával”, valamint nem használ többes számot sem magára, sem arra, akihez szól  - valaki szól valakihez, egy ember egy másikhoz, reménytelenül, de ellenállhatatlanul viccesen.

 

Kétségbeesés, tehetetlenség, mégis humor és ahogy-lehet cselekvés (meg beszéd) – ez jellemzi az ellenállás mai (tegnap esti) formáját.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.