Egy transzparensről

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 3.

Első változat

...amelyben egy transzparenst (vagy inkább feliratot) elemez, amelyet az Operaház előtti tüntetésen látott
A tegnapi tüntetés végén – már visszafelé jövet, az Oktogon felé – láttam egy fiút, aki egy A/4-es lapot tartott a magasba, amire (talán filccel, kézírással) ez volt ráírva: „Viktor, vedd úgy, hogy megdobáltalak".

 

Most hagyok egy kis időt a nevetésre, megérdemli, szuper transzaparens.

 

(Addig elmondom azt is, hogy percek alatt vagy harmincan lájkolták, amikor feltettem tegnap a Facebookra.)

 

Ennyi lett volna, aki jót akar csak mulatni, itt abba is hagyhatja az olvasást, komolykodás következik: vegyük kicsit komolyabban, mi minden van ebben a mondatban (és a fiú gesztusában).

Mintha az egész kormányellenes mozgalom (mozgolódás, ellenállás, elégedetlenség) szimbóluma vagy sűrítménye volna. Benne van annak a belátása, hogy nem olyan időket élünk, amikor egyáltalán fizikailag közel lehet kerülni az ország vezetőihez; nincs mód vagy alkalom arra, hogy a rendőrkordonok és egyéb biztonsági intézkedések kijátszásával valóban fizikai atrocitás fenyegesse a legfőbb vezetőket. Ezt így kell elfogadni. Ugyanakkor benne van az indulat – hogy esetleg megtennénk, ha lehetne; nem riadnánk vissza az erőszaktól. És benne van az is, hogy ezt a tényt igenis a tudomására akarjuk hozni, azt akarjuk, hogy vegye észre, milyen indulatok, dühök vannak bennünk. Ámde – újabb de – azt is tudjuk, hogy a hatalom erre úgysem figyel oda, tehát nem erőltetjük meg magunkat: nem méteres transzparenssel, csak egy kis papírlappal tüntetünk, spórolunk az energiával, tudomásul vesszük saját tudomásul-nem-vételünket. Kényszerűségből bár, de lemondunk az erőszakról – de a verbalitás (a szóbeli megnyilvánulás) lehetőségét nem lehet elvenni: „vedd úgy”, tekintsd úgy ezt a rövid mondatot, mint inzultust, bántalmazást – jobb híján. És letegezlek, hatalom, mert nem vagy több vagy jobb nálam: ahogyan egy kedves kommentelő írta, „a nép fia beszél a nép fiával”, valamint nem használ többes számot sem magára, sem arra, akihez szól  - valaki szól valakihez, egy ember egy másikhoz, reménytelenül, de ellenállhatatlanul viccesen.

 

Kétségbeesés, tehetetlenség, mégis humor és ahogy-lehet cselekvés (meg beszéd) – ez jellemzi az ellenállás mai (tegnap esti) formáját.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.