Egy transzparensről

  • Kálmán C. György
  • 2012. január 3.

Első változat

...amelyben egy transzparenst (vagy inkább feliratot) elemez, amelyet az Operaház előtti tüntetésen látott
A tegnapi tüntetés végén – már visszafelé jövet, az Oktogon felé – láttam egy fiút, aki egy A/4-es lapot tartott a magasba, amire (talán filccel, kézírással) ez volt ráírva: „Viktor, vedd úgy, hogy megdobáltalak".

 

Most hagyok egy kis időt a nevetésre, megérdemli, szuper transzaparens.

 

(Addig elmondom azt is, hogy percek alatt vagy harmincan lájkolták, amikor feltettem tegnap a Facebookra.)

 

Ennyi lett volna, aki jót akar csak mulatni, itt abba is hagyhatja az olvasást, komolykodás következik: vegyük kicsit komolyabban, mi minden van ebben a mondatban (és a fiú gesztusában).

Mintha az egész kormányellenes mozgalom (mozgolódás, ellenállás, elégedetlenség) szimbóluma vagy sűrítménye volna. Benne van annak a belátása, hogy nem olyan időket élünk, amikor egyáltalán fizikailag közel lehet kerülni az ország vezetőihez; nincs mód vagy alkalom arra, hogy a rendőrkordonok és egyéb biztonsági intézkedések kijátszásával valóban fizikai atrocitás fenyegesse a legfőbb vezetőket. Ezt így kell elfogadni. Ugyanakkor benne van az indulat – hogy esetleg megtennénk, ha lehetne; nem riadnánk vissza az erőszaktól. És benne van az is, hogy ezt a tényt igenis a tudomására akarjuk hozni, azt akarjuk, hogy vegye észre, milyen indulatok, dühök vannak bennünk. Ámde – újabb de – azt is tudjuk, hogy a hatalom erre úgysem figyel oda, tehát nem erőltetjük meg magunkat: nem méteres transzparenssel, csak egy kis papírlappal tüntetünk, spórolunk az energiával, tudomásul vesszük saját tudomásul-nem-vételünket. Kényszerűségből bár, de lemondunk az erőszakról – de a verbalitás (a szóbeli megnyilvánulás) lehetőségét nem lehet elvenni: „vedd úgy”, tekintsd úgy ezt a rövid mondatot, mint inzultust, bántalmazást – jobb híján. És letegezlek, hatalom, mert nem vagy több vagy jobb nálam: ahogyan egy kedves kommentelő írta, „a nép fia beszél a nép fiával”, valamint nem használ többes számot sem magára, sem arra, akihez szól  - valaki szól valakihez, egy ember egy másikhoz, reménytelenül, de ellenállhatatlanul viccesen.

 

Kétségbeesés, tehetetlenség, mégis humor és ahogy-lehet cselekvés (meg beszéd) – ez jellemzi az ellenállás mai (tegnap esti) formáját.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.