Ellenmítoszok

  • Kálmán C. György
  • 2013. június 14.

Első változat

A minap napvilágra került, hogy a köztársasági elnöki hivatal kiköltözik a budai várból, hogy átadja helyét a miniszterelnöknek. Tudni lehet azt is, hogy máris komoly lépések történtek az MTA várbeli kutatóintézeteinek kiebrudalására (a kies Soroksári út közelében építenek majd valami megaingatlant nekik), a Nemzeti Galéria talán a Ligetbe megy  – tehát számos további gusztusos és reprezentatív tér szabadul föl, ahol vagy a kormány, vagy az elnök, vagy valamely más potentát kényelmesen elterpeszkedhet.

Már izzítják a konzervatív-jobboldali környékeken az érvelőgépeket, amelyek napestig azt fogják harsogni, hogy ezeréves történelmi hagyományok, meg hogy megszentelt hely, spirituális kisugárzás, és hogy minden más országban – a nagyközönség pedig (ki fanyalogva, ki értetlenül, ki dühöngve, ki teljes egyetértéssel) hallgatni és bólogatni fog. Mert hát van-e fontosabb, mint az ezeréves? És amúgy is – mit értünk mi a történelemhez, a szakrális izékhez, hát biztosan igazuk van, hagyjuk a francba.

Mondjuk, eszünkbe juthat azért Székesfehérvár meg Visegrád (ősmagyar vonzalmúaknak: a Pilis), és megannyi hely szerte e hazában, ahol a királyok több-kevesebb ideig jól érezték magukat. De ezzel úgysem lehet meggyőzni azokat, akik a szép fekvésű, műemlékekben bővelkedő I. kerületi részre vetették a szemüket. Mást ajánlok.

Mi volna, ha azok, akiknek elegük van a folyton-folyvást a történelmi hagyományokra hivatkozó mitologikus hablatyból, afféle ellenmítoszokkal próbálkoznának? Kutyaharapást szőrivel – a várat, ezt a – szerintük – „szent, szakrális hatalmi központot” úgy kellene megmenteni, hogy másikat találunk helyette.

Itt van, mondjuk, a Rákos mezeje. A nyócker vagy – egye fene – Zugló pont jó lenne a felkent uralkodó hivatalának, vagy akár lakhelyéül. Ez a terület, ahogyan olvasom, „a XII–XIII. századtól a hadrakelések és országgyűlések elsődleges helyszíne” volt, hát mi volna ennél szakrálisabb? Aki másra nem is emlékszik a történelemből – Mátyás király, vaze, megvan? Szent hely ez (ősmagyar vonzalmúaknak: csakra, vagy mi), ha ezt intenzíven elcsöpögtetnénk a jobbkonzi sajtóban (kérnénk a nácik szíves segítségét), már ürítenék is ki a Lujza utca környékét. A vár pedig maradhatna, ami volt – kulturális-tudományos központ és idegenforgalmi látványosság, sok kedves presszóval, sétálni való környékkel.

(Bonus track: ellenmítoszokat más területeken is be lehetne vetni. A meglevő [etnicista-esszencialista] előítéletek helyett újakat kellene koholni. El kéne terjeszteni például, hogy a roma gyerekek matematikai és műszaki érzéke páratlan, ebben a „népességben” meglepően sok a számolásban és szerkesztésben jeles gyermek, már az óvodás kortól. Néhány év, esetleg évtized, és ez az ellenmítosz meghozná az eredményét. Virágzana az integrált oktatás, minden középosztálybeli szülő azt lesné, van-e elég roma gyerek az osztályban. Megérné – és mit veszíthetnénk?)

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.