Ellenmítoszok

  • Kálmán C. György
  • 2013. június 14.

Első változat

A minap napvilágra került, hogy a köztársasági elnöki hivatal kiköltözik a budai várból, hogy átadja helyét a miniszterelnöknek. Tudni lehet azt is, hogy máris komoly lépések történtek az MTA várbeli kutatóintézeteinek kiebrudalására (a kies Soroksári út közelében építenek majd valami megaingatlant nekik), a Nemzeti Galéria talán a Ligetbe megy  – tehát számos további gusztusos és reprezentatív tér szabadul föl, ahol vagy a kormány, vagy az elnök, vagy valamely más potentát kényelmesen elterpeszkedhet.

Már izzítják a konzervatív-jobboldali környékeken az érvelőgépeket, amelyek napestig azt fogják harsogni, hogy ezeréves történelmi hagyományok, meg hogy megszentelt hely, spirituális kisugárzás, és hogy minden más országban – a nagyközönség pedig (ki fanyalogva, ki értetlenül, ki dühöngve, ki teljes egyetértéssel) hallgatni és bólogatni fog. Mert hát van-e fontosabb, mint az ezeréves? És amúgy is – mit értünk mi a történelemhez, a szakrális izékhez, hát biztosan igazuk van, hagyjuk a francba.

Mondjuk, eszünkbe juthat azért Székesfehérvár meg Visegrád (ősmagyar vonzalmúaknak: a Pilis), és megannyi hely szerte e hazában, ahol a királyok több-kevesebb ideig jól érezték magukat. De ezzel úgysem lehet meggyőzni azokat, akik a szép fekvésű, műemlékekben bővelkedő I. kerületi részre vetették a szemüket. Mást ajánlok.

Mi volna, ha azok, akiknek elegük van a folyton-folyvást a történelmi hagyományokra hivatkozó mitologikus hablatyból, afféle ellenmítoszokkal próbálkoznának? Kutyaharapást szőrivel – a várat, ezt a – szerintük – „szent, szakrális hatalmi központot” úgy kellene megmenteni, hogy másikat találunk helyette.

Itt van, mondjuk, a Rákos mezeje. A nyócker vagy – egye fene – Zugló pont jó lenne a felkent uralkodó hivatalának, vagy akár lakhelyéül. Ez a terület, ahogyan olvasom, „a XII–XIII. századtól a hadrakelések és országgyűlések elsődleges helyszíne” volt, hát mi volna ennél szakrálisabb? Aki másra nem is emlékszik a történelemből – Mátyás király, vaze, megvan? Szent hely ez (ősmagyar vonzalmúaknak: csakra, vagy mi), ha ezt intenzíven elcsöpögtetnénk a jobbkonzi sajtóban (kérnénk a nácik szíves segítségét), már ürítenék is ki a Lujza utca környékét. A vár pedig maradhatna, ami volt – kulturális-tudományos központ és idegenforgalmi látványosság, sok kedves presszóval, sétálni való környékkel.

(Bonus track: ellenmítoszokat más területeken is be lehetne vetni. A meglevő [etnicista-esszencialista] előítéletek helyett újakat kellene koholni. El kéne terjeszteni például, hogy a roma gyerekek matematikai és műszaki érzéke páratlan, ebben a „népességben” meglepően sok a számolásban és szerkesztésben jeles gyermek, már az óvodás kortól. Néhány év, esetleg évtized, és ez az ellenmítosz meghozná az eredményét. Virágzana az integrált oktatás, minden középosztálybeli szülő azt lesné, van-e elég roma gyerek az osztályban. Megérné – és mit veszíthetnénk?)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.