A személy

  • Kálmán C. György
  • 2013. június 10.

Első változat

A politikusok megítélésekor senkit nem személyében kellene bírálni; tetteit és mondandóját kell latra vetni. Klinghammer nem hagyja.

Be kell ismernem, kicsit elhamarkodottan írtam azt pár nappal ezelőtt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma körül nagy a csend újabban; azóta (vagy már akkor) értesülhetett a nagyközönség a Kárpátia zenekarok körüli hazudozásról; most meg, lám, Klinghammer államtitkár (címoldali képünkön) nagy interjút adott a Népszabadságnak. Amiben nincs sok köszönet.

Nem is a beszélgetés egyes megállapításaival szállnék itt vitába, inkább azon gondolkodtam el, hogy mi volna a helyes magatartás a politikusok megítélésekor. Mert elvileg azzal értenék egyet, hogy senkit nem személyében kell bírálni; tetteit és mondandóját kell latra vetni, nem arról kell beszélni, hogy milyen ember, hanem sokkal inkább arról, mit és miért tesz vagy mond. Aztán persze ezt az elvet senki nem tartja be, én sem; elkerülhetetlennek tetszik (vagy nagyon nehéz elkerülni), hogy az ember a személyről magáról is ítéletet alkosson, műveletlen tahónak vagy kulturált úriembernek, semmirekellő, simlis gazfickónak vagy becsületes, naiv baleknak nevezze (és rengeteg változat van). Hiába: bármelyikünk bármit tegyen vagy mondjon is, az éppen rá lesz jellemző, és így minduntalan kénytelenek vagyunk valamiféle személyeskedésbe belecsúszni.

A politikusok személye részint hihetetlenül fontos, részint egyáltalán nem az. Fontos, amennyiben személyes kvalitásaik, becsvágyuk, jellemük, becsületességük, műveltségük (vagy ezek hiánya) közszemlére van téve, ennek alapján fogadjuk el őket (vagy sem), és döntéseiket is ezekhez kötjük. Olykor alaptalanul: mert a személy annyiban nem fontos, amennyiben irányelvek, választási programok, értékrend, kollektív elhatározások (egyszóval: politika) végrehajtója ő, s ha nem ő volna ezen a poszton, akkor akadna helyébe más. Ez utóbbi okból kétes értékű az, amikor egy-egy politikust személyében kezdünk ki, hibáztatunk, kritizálunk szavai vagy tettei miatt. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy nem is ő cselekszik; nem ő az az ágens, akinek az elismerés vagy az elmarasztalás kijár. Délibábos elképzelésnek látszik, hogy egészen másképp festene a felsőoktatás, ha nem a jelenlegi államtitkár, hanem Kovács János (kitalált név, fiktív személy) irányítása alatt állna. Ugyan.

Klinghammer ehhez képest azt az utat választja, hogy nem elvek (irányok, koncepciók, alapértékek) mögé húzódik be, hanem személyét igenis az előtérbe állítja. Hogy ne legyenek kétségeink: ő nem végrehajtó, hanem alkotó-alakító személy, akinek saját és sajátos szerkezete, működési módja és története van.

Az államtitkár minduntalan erre figyelmeztet bennünket. „Kitör belőle” az egyetemi tanár; emlékeztet rá: „Csepelen lakom, kertvárosban. Ott el is várnak valamilyen viselkedési normát”; közli: „Ezt a módszert, személy szerint, mint 72 éves emeritus professor, elutasítom. A hallgatókat sosem erre szoktattam”; és ezt: „Az ambícióm az, hogy az unokámmal jókat biciklizzek. Meg az, hogy a kis tudományomban kiéljem magam.” Magát az egyetemi polgárok közé sorolja, és többször is emlékeztet arra, hogy maga is rektor volt. Klinghammer tehát hangsúlyozottan személy akar lenni, sokkal inkább, mint személytelen politikus, előéletével, neveltetésével, körülményeivel magyarázza (vagy: azokkal is), amit most tesz vagy mond.

Hát jó. Akkor viszont – ezzel számolnia kell – magára húzza a személyes megítélést; ezek után nem egy politikai szereplő vitatható álláspontjáról beszélünk, hanem egy rangkórságos, felfuvalkodott egyetemi ember szűklátókörűségéről, a demokratikus működést hírből sem ismerő, a tudásról és a tudományról menthetetlenül falsul gondolkodó, begyöpösödött alakról. Arról a Klinghammerről, aki csöpög a jóindulattól, de módfelett agresszív, ha bármi az érdekeit látszik sérteni. A személyről.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt.