Foglalkozások

  • Kálmán C. György
  • 2015. január 10.

Első változat

Vannak foglalkozások, amelyekre az elmúlt időben árnyék vetült – még ha tudjuk is, hogy igazságtalanul. A fájdalmas az, hogy egyre több ilyen van.

A hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat. Akár.

Sokaknak másoknak azért nem olyan jó. Utazik például az ember a vonaton, vele szemben kedves, idősebb úr, rövid beszédbe elegyednek, s egy ponton aztán elhangzik a kérdés: – És bátyámuram mivel foglalkozik? – Csak az érzékeny szem, a kíváncsi fül érzékeli azt a halvány pírt és a hang kis megremegését, amikor az úr ezt válaszolja: – Gázszerelő vagyok.

Hát igen. Értjük mi ezt. Aligha van ma hazánkban olyasvalaki, akinek ne a néhány év alatt milliárdossá vált gázszerelő, a felcsúti Mészáros Lőrinc jutna eszébe. És persze tudjuk, hogy e csodás pályaívnek aligha van köze ahhoz a szakmához, amelyet a polgármester addig művelt – hiába, a gázszerelő szóra némi árnyék hull, és ezt az érintettek érzékelhetik leginkább. Talán túlzás volna azt mondani, hogy a gázszerelői mivolt megvallása akkora bátorságot (nagy lélegzetet, elszántságot) kíván, mint ha beismernénk, hogy férfiaknak nyújtunk felnőtt szolgáltatásokat pénzért, vagy a politikai vezetésben töltünk be magas funkciót. Nem. De azért kicsit kínos, még ha a bácsi – rövid megingás után – büszkén felveti is a fejét, és tüntetőleg kibámul a vonatablakon.

Egy történész

Egy történész

 

A 90-es években egy ország röhögött, amikor Antall miniszterelnök valami cimboráját nevezte ki egy média-főhatalmi pozícióba, aki történetesen halbiológus volt. Most már talán rehabilitálódtak a halbiológusok, de el tudom képzelni, micsoda körülírásokra, verbális sasszékra vagy elkenő hadműveletekre kényszerültek azok, akiknek ez volt a szakmájuk, és erre annak idején rákérdeztek. Vagy tíz évig elég vacakul érezhették magukat, és kerülték azokat a szituációkat, amikor kiderülhetett, hogy ők is, hát, mi tagadás, így alakult: halbiológusok.

A bankár, az ügyvéd szakmája is már régen búcsút mondhatott a presztízsnek – legalábbis erős gondolkodásra késztet, ha valakinek ez a foglalkozása. Közöttük is vannak, persze, kiváló emberek, csak hát... Túlságosan sok rossz tapasztalatunk van, na. Most már az sem derít jó kedvre, ha valaki éppen avantgárd költő vagy református lelkész – fájdalmas mondatok idéződnek fel bennünk, hátborzongató gondolatmenetek és döbbenetes intézkedések; ezért mondom, hogy a hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat, és valamennyien jó szívvel gondolhatunk rájuk.

Ezért különösen kellemetlen, amikor szűkül azon szakmák, hivatások, foglalkozások köre, amelyekhez eddig nem fűződtek rossz asszociációk. Most a hírekben bárki olvashat arról, hogy micsoda elképesztő ingatlanügyek és egészségügyi kavarások (fogalmazzunk óvatosan) feltételezett szereplője egy gazdaságkutatót alapító közgazdász meg egy történész-politológus. Közgazdász (gazdaságkutató!) meg történész. Társadalomtudósok, az ég szerelmére. Értelmiségiek. Akiknek szemlélniük és értelmezniük kellene a világot, valamint észrevételeiket és gondolataikat megosztani a közeggel, amelyben élnek. Sok kiváló közgazdász és történész ismerősöm van – összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok: holnap egy kevésbé érzékeny lelkületű ember visszakérdez majd a vonaton: – Ja, közgazdász, mint Heim Péter? Történész, mint Giró-Szász András? – Szegények, mit válaszolnak majd?

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.