A hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat. Akár.
Sokaknak másoknak azért nem olyan jó. Utazik például az ember a vonaton, vele szemben kedves, idősebb úr, rövid beszédbe elegyednek, s egy ponton aztán elhangzik a kérdés: – És bátyámuram mivel foglalkozik? – Csak az érzékeny szem, a kíváncsi fül érzékeli azt a halvány pírt és a hang kis megremegését, amikor az úr ezt válaszolja: – Gázszerelő vagyok.
Hát igen. Értjük mi ezt. Aligha van ma hazánkban olyasvalaki, akinek ne a néhány év alatt milliárdossá vált gázszerelő, a felcsúti Mészáros Lőrinc jutna eszébe. És persze tudjuk, hogy e csodás pályaívnek aligha van köze ahhoz a szakmához, amelyet a polgármester addig művelt – hiába, a gázszerelő szóra némi árnyék hull, és ezt az érintettek érzékelhetik leginkább. Talán túlzás volna azt mondani, hogy a gázszerelői mivolt megvallása akkora bátorságot (nagy lélegzetet, elszántságot) kíván, mint ha beismernénk, hogy férfiaknak nyújtunk felnőtt szolgáltatásokat pénzért, vagy a politikai vezetésben töltünk be magas funkciót. Nem. De azért kicsit kínos, még ha a bácsi – rövid megingás után – büszkén felveti is a fejét, és tüntetőleg kibámul a vonatablakon.
| ||
A 90-es években egy ország röhögött, amikor Antall miniszterelnök valami cimboráját nevezte ki egy média-főhatalmi pozícióba, aki történetesen halbiológus volt. Most már talán rehabilitálódtak a halbiológusok, de el tudom képzelni, micsoda körülírásokra, verbális sasszékra vagy elkenő hadműveletekre kényszerültek azok, akiknek ez volt a szakmájuk, és erre annak idején rákérdeztek. Vagy tíz évig elég vacakul érezhették magukat, és kerülték azokat a szituációkat, amikor kiderülhetett, hogy ők is, hát, mi tagadás, így alakult: halbiológusok.
A bankár, az ügyvéd szakmája is már régen búcsút mondhatott a presztízsnek – legalábbis erős gondolkodásra késztet, ha valakinek ez a foglalkozása. Közöttük is vannak, persze, kiváló emberek, csak hát... Túlságosan sok rossz tapasztalatunk van, na. Most már az sem derít jó kedvre, ha valaki éppen avantgárd költő vagy református lelkész – fájdalmas mondatok idéződnek fel bennünk, hátborzongató gondolatmenetek és döbbenetes intézkedések; ezért mondom, hogy a hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat, és valamennyien jó szívvel gondolhatunk rájuk.
Ezért különösen kellemetlen, amikor szűkül azon szakmák, hivatások, foglalkozások köre, amelyekhez eddig nem fűződtek rossz asszociációk. Most a hírekben bárki olvashat arról, hogy micsoda elképesztő ingatlanügyek és egészségügyi kavarások (fogalmazzunk óvatosan) feltételezett szereplője egy gazdaságkutatót alapító közgazdász meg egy történész-politológus. Közgazdász (gazdaságkutató!) meg történész. Társadalomtudósok, az ég szerelmére. Értelmiségiek. Akiknek szemlélniük és értelmezniük kellene a világot, valamint észrevételeiket és gondolataikat megosztani a közeggel, amelyben élnek. Sok kiváló közgazdász és történész ismerősöm van – összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok: holnap egy kevésbé érzékeny lelkületű ember visszakérdez majd a vonaton: – Ja, közgazdász, mint Heim Péter? Történész, mint Giró-Szász András? – Szegények, mit válaszolnak majd?
