Foglalkozások

  • Kálmán C. György
  • 2015. január 10.

Első változat

Vannak foglalkozások, amelyekre az elmúlt időben árnyék vetült – még ha tudjuk is, hogy igazságtalanul. A fájdalmas az, hogy egyre több ilyen van.

A hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat. Akár.

Sokaknak másoknak azért nem olyan jó. Utazik például az ember a vonaton, vele szemben kedves, idősebb úr, rövid beszédbe elegyednek, s egy ponton aztán elhangzik a kérdés: – És bátyámuram mivel foglalkozik? – Csak az érzékeny szem, a kíváncsi fül érzékeli azt a halvány pírt és a hang kis megremegését, amikor az úr ezt válaszolja: – Gázszerelő vagyok.

Hát igen. Értjük mi ezt. Aligha van ma hazánkban olyasvalaki, akinek ne a néhány év alatt milliárdossá vált gázszerelő, a felcsúti Mészáros Lőrinc jutna eszébe. És persze tudjuk, hogy e csodás pályaívnek aligha van köze ahhoz a szakmához, amelyet a polgármester addig művelt – hiába, a gázszerelő szóra némi árnyék hull, és ezt az érintettek érzékelhetik leginkább. Talán túlzás volna azt mondani, hogy a gázszerelői mivolt megvallása akkora bátorságot (nagy lélegzetet, elszántságot) kíván, mint ha beismernénk, hogy férfiaknak nyújtunk felnőtt szolgáltatásokat pénzért, vagy a politikai vezetésben töltünk be magas funkciót. Nem. De azért kicsit kínos, még ha a bácsi – rövid megingás után – büszkén felveti is a fejét, és tüntetőleg kibámul a vonatablakon.

Egy történész

Egy történész

 

A 90-es években egy ország röhögött, amikor Antall miniszterelnök valami cimboráját nevezte ki egy média-főhatalmi pozícióba, aki történetesen halbiológus volt. Most már talán rehabilitálódtak a halbiológusok, de el tudom képzelni, micsoda körülírásokra, verbális sasszékra vagy elkenő hadműveletekre kényszerültek azok, akiknek ez volt a szakmájuk, és erre annak idején rákérdeztek. Vagy tíz évig elég vacakul érezhették magukat, és kerülték azokat a szituációkat, amikor kiderülhetett, hogy ők is, hát, mi tagadás, így alakult: halbiológusok.

A bankár, az ügyvéd szakmája is már régen búcsút mondhatott a presztízsnek – legalábbis erős gondolkodásra késztet, ha valakinek ez a foglalkozása. Közöttük is vannak, persze, kiváló emberek, csak hát... Túlságosan sok rossz tapasztalatunk van, na. Most már az sem derít jó kedvre, ha valaki éppen avantgárd költő vagy református lelkész – fájdalmas mondatok idéződnek fel bennünk, hátborzongató gondolatmenetek és döbbenetes intézkedések; ezért mondom, hogy a hárfások, a kazánkovácsok és a szemfelszedők egyelőre jól is érezhetik magukat, és valamennyien jó szívvel gondolhatunk rájuk.

Ezért különösen kellemetlen, amikor szűkül azon szakmák, hivatások, foglalkozások köre, amelyekhez eddig nem fűződtek rossz asszociációk. Most a hírekben bárki olvashat arról, hogy micsoda elképesztő ingatlanügyek és egészségügyi kavarások (fogalmazzunk óvatosan) feltételezett szereplője egy gazdaságkutatót alapító közgazdász meg egy történész-politológus. Közgazdász (gazdaságkutató!) meg történész. Társadalomtudósok, az ég szerelmére. Értelmiségiek. Akiknek szemlélniük és értelmezniük kellene a világot, valamint észrevételeiket és gondolataikat megosztani a közeggel, amelyben élnek. Sok kiváló közgazdász és történész ismerősöm van – összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok: holnap egy kevésbé érzékeny lelkületű ember visszakérdez majd a vonaton: – Ja, közgazdász, mint Heim Péter? Történész, mint Giró-Szász András? – Szegények, mit válaszolnak majd?

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.