Aki dolgozott – vagy akár csak járt – közintézményben ’89 előtt, gazdasági főhivatalokban, bérszámfejtő osztályokon, anyaggazdálkodási csoportban vagy akár könyvtárban is, gyakorta találkozhatott egy-egy idős úrral vagy tekintélyes hölggyel, akinek a funkcióját igazából senki nem tudta; aki egész nap az iratait rendezgette vagy a körmét reszelte (lakkozta), külön szobája (vagy legalább egy kis fülkéje) volt, olykor elborult vagy izgatott arccal kirohant a többiek közé, szétnézett és bólintott. Nem járt be mindennap, olykor hetekre eltűnt, de ezt senki nem kérte számon rajta; mindenkivel jóban volt, bár tartotta a három lépés távolságot; és soha senki nem kérdezte, mivel is foglalkozik voltaképpen. Nagyon fontos embernek látszott, aki nélkül az egész nem is működhetne.
Nem, nem ő volt a besúgó; ahhoz túlságosan messzi volt a dolgozóktól, és nem velük járt le az ebédlőbe. Talán kegyvesztett nagy ember lehetett, vagy éppen az volt a kegy, hogy kapott egy ilyen kinevezést, vagy a sorára várt az apparátusban, és valahogy ottfelejtették – számos változat lehetett, de sok vizet nem zavart, a munkát nem akadályozta, az a plusz egy bér pedig az államnak nem számított.
Isten (vagy Magyarok Istene, ha ez Neked jobban tetszik), tedd efféle jólelkű, ártalmatlan semmittevőkké a miniszteri biztosokat! Akár visszamenőlegesen is (ideértve Kerényi Imrét, Hegedüs Zsuzsannát és Tellér Gyulát is), de mostantól, az új kinevezetteket mindenképpen! Tudom, hogy megteheted, hiszen mindenható vagy – legyenek ártalmatlan léhűtőkké, lustálkodjanak kedvükre, jöjjenek vissza a boldog ‘89 előtti idők!
Kapjon Szőcs Géza – akit várhatólag most fognak kinevezni kormánybiztosnak vagy miniszteri biztosnak az Országos Széchényi Könyvtár élére – egy szép, nagy ablakos, a Gellért-hegyre néző szobát a könyvtárban, jó nagy, puha karosszékkel, elegáns kocsit és állandó behajtási engedélyt, menzajegyet és SZÉP kártyát, okostelefont és pofás kézikönyvtárat, titkárnőt és fitnessbérletet! És ugyanezt kívánom Szabó Balázsnak, aki a KLIK fölé rendelt miniszteri biztos lesz – persze neki könyvek helyett számítógépek dukálnak, meg egy-két darab közút, nosztalgiából.
De a tenniakarásukat, a víziójukat, az aktivitásukat, az elképzeléseiket – azt vedd el tőlük, mindenható Isten! Annyit dolgoztak már életükben, annyi mindent tettek és kieszeltek már – ideje egy kis békességnek, nyugalomnak! Néha, akár évekig, el kell tudni nézni a semmibe, azon a körmön mindig van reszelgetnivaló, annyi könyv vár elolvasásra, annyi számítógépes játék kipróbálásra! Hidd el, édes Istenünk, mindenki jól járna így. Nem kellene gazdasági csődtől, elbocsátásoktól, félresikerült projektektől, befuccsolt nagy látomásoktól tartanunk, a miniszteri biztosok meg – legalább pár ember ebben az országban – maradéktalanul boldogok lehetnének. És Neked is sokkal egyszerűbb volna megelőzni mindazt a dúlást, amelynek helyrehozása fáradságos és időigényes munka volna.
Istenünk, kérlek, hallgasd meg fohászunkat.
