Nem akartam írni a Balázs Péter–Eszenyi Enikő–Vígszínház-ügyről, nem is fogok, de belebotlottam egy félmondatba. Most sem ez az igazgatóválasztás a témám, hanem – mondjuk így – az aggálytalan nyelvhasználat. Mindjárt elmagyarázom.
Azt írja egy megbízható orgánum, hogy – idézem – „A volt kulturális államtitkár, L. Simon László szintén nem Balázs-párti, ám szerinte lehetne egy olyan kompromisszumot kötni, hogy a Vígszínházat megkapná a kormánypárt, de az Operettszínházat tovább vihetné a jelenlegi igazgató, Kerényi Miklós Gábor. (Az Operettszínház igazgatói pozíciójáról sincs még döntés.) Kérdés, egy ilyen alku mennyiben javítaná a választásokon a szimpátiaarányt.”
Most ezen töprengjünk egy kicsit, adok időt.
Naszóval. Elhiszem, hogy az ellenzék túl sokat lovagol a nyelvhasználaton, hogy bosszantja a „konzervatív” „jobboldalt” az, hogy folyton a fejére olvassák a sajátos szóhasználatot, bizonyos szavak kisajátítását, mások túlzott használatát és így tovább. És persze sokan sok butaságot is mondanak ezzel kapcsolatban, nem mindig pontosak, sokszor az indulat vagy a zsigeri ellenszenv mozgatja őket. Még azt is elhiszem, hogy a hatalom nyelvhasználatáról szervezett mindenféle díszpintyfórumok idegenkedést váltanak ki egyesekből, és meglehet, igazuk van. Az is lehet, hogy nem mindig elég szellemesek azok, akik a kormány és ahhoz közel állók beszédmódját bírálják. Mi tagadás, nekem is ez az egyik vesszőparipám, nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogyan beszélnek, mit mondanak, milyen szavakkal, milyen stílusban, miféle kommunikációs trükkökkel, akik három év óta a hazámat vezetik.
De tisztelt jobboldali és baloldali barátaim és ellenségeim – hát nem elképesztő a fenti szöveg? Vagy legalábbis „a Vígszínházat megkapná a kormánypárt” fordulat?
Mindent lehet? Ez csak úgy elcsúszik, fel sem tűnik? Hogy a kormánypárt kapna egy színházat?
A kormánypárt?
Kapna?
Egy színházat?
Ez valami egészen abszurd őrültség. Nem, nem varrom a volt államtitkár nyakába, lehet, hogy az újságíró volt az, aki így foglalta össze, amit hallott. Mindenképpen agyrém – ha a volt államtitkár így mondta, azért (mert már fel sem tűnik neki, hogy milyen felháborító dolgot mond), ha az újságíró, akkor meg azért (mert ilyen egyszerű magától értetődőséggel foglalja össze, amit hallott). Gondoljunk csak bele: a kormánypárt milyen értelemben irányíthat egy színházat? Megszabja a műsorra kerülő színdarabokat? Előír bizonyos színpadi gesztusokat, járásokat, hangerőt? Vagy a technikába szól bele – a süllyesztő lesz a rezsi mozgatásának helye, az emeltyűk a családi pótlék színre lépésekor kapnak szerepet? Új musicalt rendelnek (Ákostól) a dicső Rezsiharc fejezeteiből?
De mindettől függetlenül – ilyet az elmúlt huszonvalahány évben senki döntéshozó (vagy a döntéshozatalhoz közel álló) ember nem mondott: hogy egy színházat kapna a kormány. Még Vidnyánszky esetében sem. De most már, úgy látszik, ez is elmegy. Lecsúszik. Észre se vesszük.
L. Simon László e blogposzt megjelenése után a netre került reakciója a hvg cikkére itt olvasható - a szerk.
