Kormányszínház

  • Kálmán C. György
  • 2013. október 2.

Első változat

L. Simon László a választások, a kormány és a színházi vezetés kapcsolatrendszeréről bocsátkozott fejtegetésekbe.

Nem akartam írni a Balázs Péter–Eszenyi Enikő–Vígszínház-ügyről, nem is fogok, de belebotlottam egy félmondatba. Most sem ez az igazgatóválasztás a témám, hanem – mondjuk így – az aggálytalan nyelvhasználat. Mindjárt elmagyarázom.

Azt írja egy megbízható orgánum, hogy – idézem – „A volt kulturális államtitkár, L. Simon László szintén nem Balázs-párti, ám szerinte lehetne egy olyan kompromisszumot kötni, hogy a Vígszínházat megkapná a kormánypárt, de az Operettszínházat tovább vihetné a jelenlegi igazgató, Kerényi Miklós Gábor. (Az Operettszínház igazgatói pozíciójáról sincs még döntés.) Kérdés, egy ilyen alku mennyiben javítaná a választásokon a szimpátiaarányt.”

Most ezen töprengjünk egy kicsit, adok időt.

Naszóval. Elhiszem, hogy az ellenzék túl sokat lovagol a nyelvhasználaton, hogy bosszantja a „konzervatív” „jobboldalt” az, hogy folyton a fejére olvassák a sajátos szóhasználatot, bizonyos szavak kisajátítását, mások túlzott használatát és így tovább. És persze sokan sok butaságot is mondanak ezzel kapcsolatban, nem mindig pontosak, sokszor az indulat vagy a zsigeri ellenszenv mozgatja őket. Még azt is elhiszem, hogy a hatalom nyelvhasználatáról szervezett mindenféle díszpintyfórumok idegenkedést váltanak ki egyesekből, és meglehet, igazuk van. Az is lehet, hogy nem mindig elég szellemesek azok, akik a kormány és ahhoz közel állók beszédmódját bírálják. Mi tagadás, nekem is ez az egyik vesszőparipám, nagyon nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogyan beszélnek, mit mondanak, milyen szavakkal, milyen stílusban, miféle kommunikációs trükkökkel, akik három év óta a hazámat vezetik.

De tisztelt jobboldali és baloldali barátaim és ellenségeim – hát nem elképesztő a fenti szöveg? Vagy legalábbis „a Vígszínházat megkapná a kormánypárt” fordulat?

Mindent lehet? Ez csak úgy elcsúszik, fel sem tűnik? Hogy a kormánypárt kapna egy színházat?

A kormánypárt?

Kapna?

Egy színházat?

Ez valami egészen abszurd őrültség. Nem, nem varrom a volt államtitkár nyakába, lehet, hogy az újságíró volt az, aki így foglalta össze, amit hallott. Mindenképpen agyrém – ha a volt államtitkár így mondta, azért (mert már fel sem tűnik neki, hogy milyen felháborító dolgot mond), ha az újságíró, akkor meg azért (mert ilyen egyszerű magától értetődőséggel foglalja össze, amit hallott). Gondoljunk csak bele: a kormánypárt milyen értelemben irányíthat egy színházat? Megszabja a műsorra kerülő színdarabokat? Előír bizonyos színpadi gesztusokat, járásokat, hangerőt? Vagy a technikába szól bele – a süllyesztő lesz a rezsi mozgatásának helye, az emeltyűk a családi pótlék színre lépésekor kapnak szerepet? Új musicalt rendelnek (Ákostól) a dicső Rezsiharc fejezeteiből?

De mindettől függetlenül – ilyet az elmúlt huszonvalahány évben senki döntéshozó (vagy a döntéshozatalhoz közel álló) ember nem mondott: hogy egy színházat kapna a kormány. Még Vidnyánszky esetében sem. De most már, úgy látszik, ez is elmegy. Lecsúszik. Észre se vesszük.

L. Simon László e blogposzt megjelenése után a netre került reakciója a hvg cikkére itt olvasható - a szerk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.