„A népszavazással a küllők közé tegyük a botot” – kívánja a miniszterelnök. De belegondolt, mit sugall?

A miniszterelnök állítólag ezt mondta Kötcsén:

„Logikus, ha hívják szerencsétleneket, akkor jönnek. A mi esélyünk most, hogy a népszavazással a küllők közé tegyük a botot, remélve, hogy a magyar példa hullámot vált ki Európában.”

Nem, a küllők közé tett bot a legritkább esetben „vált ki” hullámot. Az akkor van, ha tapicskolunk a vízben, vagy ha beledobunk egy nagy követ.

Nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök fejében a kora gyermekkor kedves játékai járnak. Vagy úgy gondolja, hogy akkor tudja jól megértetni magát, ha ilyen emlékekre hivatkozik, ezeket mindenki ismeri, nem kell a becélzott 8 éves kori színvonal fölé menni. A prepubertás kedves játékai. Hullámoztatjuk a pocsolyát, és jól kitolunk a másikkal. Hát minek ült fel a hülye Sanyi arra a bringára? Meg lett mondva neki, hogy egy kört engedtünk csak, szálljon már le, ne önzőzzön. Szépen szóltunk neki, csak nem szállt le. Hát, most megnézheti magát.

Bot a küllők közé.

Felnőttünk, és emlékszünk, mivel jár ez. Recsegés-ropogás, nagy tanyázás, felhasad a térd, folyik a vér, használhatatlan a bringa. És mi lesz otthon! A küllők darabokban, ki kéne őket egyengetni, visszadugdosni lehetetlen. A kerékben hatalmas nyolcas.

Aki arról vizionál, hogy így kell megállítani a biciklit, a kimenetelbe is belegondolhatna. Ez volna az esély? Hogy legyen sírás, törés, sebek, vér, veszekedés, kár?

Boldog, pajkos gyermekkor.