Orbán régi beszéde

  • Kálmán C. György
  • 2014. július 28.

Első változat

Előkerült egy régi, 2007-es Orbán-beszéd, aminek a „Keletre” vonatkozó fejtegetései homlokegyenest ellenkezőek azzal, mint amit manapság hallunk. És akkor az jobb volt?

A Vastagbőr blog előbányászta Orbán Viktor – akkor ellenzéki politikus – 2007. október 23-i beszédét, hogy szembeállítsa mindazzal, amit mostanában – miniszterelnökként – mond. A lényeg, röviden: Orbán akkor óva intett a Kelettől és annak demokráciaellenességétől, hitet tett a Nyugat és a független, szabad élet mellett.

A Vastagbőr sugalmazása már a címből egyértelmű: „A legjobb Orbán-beszéd”. Vagyis – fordítsuk így – olyan beszéd, amelyet ha ma (ő vagy bárki más) elmondana, igazi örömet szerezne vele, nagyon is egyetértenénk, meg is tapsolnánk.

Jó poén, de ebből kimaradnék.

Nem beszélek most arról, hogy mennyire borzolja az idegeimet az a tűrhetetlenül teátrális előadás, ahogyan a szónok mindezt elővezeti – az érthetetlen előrehajlások és vállhúzogatások, a gyengus hangerőjátékok, a néptribuni gesztusok. Arról sem, hogy az erősnek szánt szóképek, ismétlések és fokozások milyen avítt retorikai eszköztárról tanúskodnak. (És különösen igyekszem elfelejteni, hogy ettől a pasitól, úgy, ahogy van, már jó ideje herótom van – ez végképp magánügy, nem érv, és korántsem szükségszerű.) Inkább arról szólok néhány szót, hogy miért kifogásolható a beszéd maga – akár hét éve hangzott el, akár most mondaná el bárki.

false

A részlet rögtön azzal kezdődik, hogy „Éppen azért jöttünk ide, mert ott [Keleten] már nem találtuk a helyünket”. Mit jelent ez? Mintha a beszélő pontosan tudná – amit szerintem még az őstörténet kutatói is csak találgatnak –, hogy mi volt az oka a magyarok népvándorlásának és a honfoglalásnak. Köztudottként, aranyigazságként tálal valamit, amiről sem ő, sem más nem tud biztosat. A kitalált közmondások és az állítólagos ősi bölcsességek méltó párja. Ráadásul azt a látszatot kelti, mintha már 1100 évvel ezelőtt is a despota Kelet és a szabad Nyugat szembenállása lett volna jellemző; továbbá mintha a magyaroknak valami ősi tulajdonsága, mintegy veleszületett (genetikai, öröklődő) tulajdonsága volna a Kelettől való idegenkedés. És mintha – a származás jogán – a mai magyarok ugyanezt az idegenkedést éreznék. És még két fontos elem rejlik ebben a fejtegetésben: a hízelgés a közönségnek, egyúttal a közösség illúzióját keltve (ti is magyarok vagytok, ergo szabadságszeretők, akik harcolnak a függetlenségért); valamint az áldozatnarratíva (bármikor bármi jót akartunk is, a gonosz külhatalmak túlereje legyűrt minket).

Az ezt követő szöveg biológiai (a növény- és állatvilágból merítő) metaforákkal jellemzi az élősködő, elnyomó, fenyegető és támadó „Keletet”, majd a rész végén a külső (nagyjából geográfiailag leírható) Keletet az országhatáron belül találjuk: minden magyarázat, levezetés nélkül a szónok bejelenti, hogy mindaz a despotizmus, amitől tartanunk kell, „a keleti élet” „körülfon és visszahúz bennünket”. A csúszást a hallgatóság aligha veszi észre – szó van a volt szovjet birodalom új erőre kapásáról, „a keleti új rendről”, aztán a hazai súlyos bajokról, és egyszer csak a kettő mintegy automatikusan összekapcsolódik – kész a konstrukció, a hatalom az ősgonosz Kelettel cimborál, esetleg éppen annak a kiszolgálója.

Nemcsak logikai baj van ezzel: hanem maga a Kelet–Nyugat ellentétre építő gondolkodás is rendkívül gyanús. Rövid bejegyzés ez, hadd fogalmazzak durván: ez a primitív szembeállítás csak színtiszta populizmus, afféle ócska nemzetkarakterológia, ami persze megragadja a gondolkodásra képtelen és sztereotípiákra hagyatkozó embereket (vagyis a többséget), de azért nagyon rossz minőségű. Mindig nagyon csábító nemzeteket, régiókat, akár fél földrésznyi területeket egy-két jól irányzott szóval jellemezni. Mindig mondhatjuk hogy valami igazság van ezekben, hosszan fejtegethetjük a társadalmi-történelmi-gazdasági-kulturális-mentális tényezők sajátos együttállását – de jó, ha tudjuk, hogy ezek mindig sablonos és leegyszerűsítő megfogalmazások, amiknek sajátos céljuk van, és nem árt tudni, hogy micsoda. Ez esetben valamiféle szabadságharcos-ellenálló szerep kialakítása és támogatása, a harcba hívott „tömegek” lelki erősítése.

Hogy ez történetesen pont az ellenkezője annak, amit Orbán manapság mond, de ugyanilyen mozgósító, fanatizáló (hülyítő) céllal – tökmindegy. Ismétlem: ha most ezt mondaná (vagy bárki más mondaná), attól is a hideg rázna.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.