Egyébként szerintem érdemes

  • Kálmán C. György
  • 2014. augusztus 3.

Első változat

A Fidesz sajátos kommunikációjáról sokat írtak már, de a nyelvéről, nyelvhasználatáról, annak mindenféle szintjeiről még nem. Pedig volna mit. Néhány példa.

Nagyon ideje volna komoly nyelvészeti analízisnek alávetni a fideszes (és tágabban: a mai magyar politikai) beszédet. Nemcsak az olyan kézenfekvő és könnyen nyakon csíphető jelenségekre gondolok, mint egyes szavak gyakoriságának mértéktelen megnövekedése (egy időben a polgár, később a [magyar] ember), vagy a szisztematikus jelentésváltozások (megvéd, maga alá rendel, eltulajdonít), vagy az új összetételek (rezsiharc) – ezek mind a lexika területére tartoznak. Vagyis: szóalkotási, szóhasználati, szógyakorisági kérdések, amelyeket persze fel kellene alaposan tárni, de a nyelv még sok mást is jelent. Nem én (és nem itt) fogom megírni ezt, csak néhány apróságot jelzek a következőkben, hogy mégis miről kellene szólnia ennek a vastag monográfiának.

Nem nagyon várható, hogy a fonetika (hangtan) szintjén túl sok érdekességet találnánk. Inkább talán a baloldali politikusok némelyikére volt jellemző, hogy akként akartak a népfi pózában feltűnni, hogy egyes szavakat úgy ejtettek, ahogyan szerintük azt a népből jövő, egyszerű emberek mondják: attól ugyan visszariadtak, hogy tájnyelven szólaljanak meg, de a nyolc rendszeresen nyóc, az elmegy eemegy, a volt vót lett. (A -ban/-ben ragok utolsó mássalhangzójának lehagyása is ide tartozhat, de lehet figyelmetlenség vagy műveletlenség is.) A tájnyelvvel szemben itt nem az a helyzet, hogy a beszélő ne tudná mindezt köznyelvileg mondani, ne jönne a szájára, egyenesen erőfeszítést jelentene neki – ha akarja, igenis tudja, de azt játssza, hogy ő úgy beszél, mint a falunkbeli Jauzsi vagy Mariska a kizsbó'tba'.

false

Névelőelhagyások is jellemzőek a fideszes beszédre (mint ebben a mondatban is – azt kellett volna írnom, hogy „a névelőelhagyások”). Olykor egészen bántó, zavaró módon. Valamikor, valaha olvashatták valahol (nekem is rémlik efféle statisztika), hogy a vidéken gyakran hagyják el a névelőket, jóval kevesebbet használnak, mint a pesti köznyelvben. Figyeljük csak meg, hogy hány (főleg fideszes) politikus hányszor mond „kormányt” „a kormány”, „bankokat” „a bankok” helyett. De nemcsak az a fontos, hogy azt mutassák, ők is a vidék gyermekei – hanem hogy tökéletesen bebiztosítsák a mondandót a félreérthetőséggel vagy akár nehezen érthetőséggel szemben. Ennek egyik eszköze az alany (tárgy) megismétlése (névmási formában): „Az ég, az kék”. „A poharat, azt ne verd le.” A politikus feltételezett hallgatósága ha nem is épp gyengeelméjű, de súlyos megértési nehézségekkel küzd, különösen hosszabb, összetett mondatok esetében el kell helyezni efféle segítő elemeket. Ismét azt javaslom: figyeljük meg, a miniszterelnöktől az utolsó apparátcsikig hányan használják ezeket a grammatikailag fölösleges, de a mondatbéli tájékozódásban eligazító névmásokat.

Nagyon hosszú még a lista, majd máskor szemelgetek belőle, most csak néhány jellegzetes szót szeretnék kiemelni. Mindegyikre az a jellemző, hogy nem új (vagy új összetétel), jelentése nem módosult, de gyakorisága (és nemcsak a Fidesz-kommunikációban, hanem onnan egyre terjedőben más politikai oldalakon is) igen megnőtt. Máskorra hagyom az egyébkéntet: használata rendkívül sokféle, alig megragadható, nyelvész legyen a talpán, aki körülírja. Olyasmit sugall, hogy valami köztudottat mondunk most, de erről nem akarunk most beszélni, csak mintegy mellékesen megemlítjük; van benne némi irónia is, hiszen gyakran épp az egyébként után álló mondat(rész) a legsúlyosabb. („Pista, aki egyébként anyagyilkos, vett néhány részvényt.”)

A két új kedvencem a szerintem és az érdemes. Hallgassuk meg a miniszterelnök (vagy bármelyik utolsó apparátcsik) bármelyik megszólalását – teli vannak ezekkel a szavakkal. Mit sugallnak ezek? Mindkettő arra szolgál, hogy a vélemények lehetséges megoszlását, az utak, lehetőségek, megközelítések sokféleségét hangsúlyozza: a szerintem azt érzékelteti, hogy ez csak egy nézet a sok közül, más nézetek is elképzelhetőek, valamennyit számításba lehet venni; az érdemes hasonlóképpen: nem kell, nem kötelező, de még csak nem is kívánatos, hanem olyan lehetőség, ami mellett szól ez-az. Csupa szerénység, visszafogottság, engedékenység.

Mégis cáfolnom kell, amit az imént mondtam, hogy ezek a szavak hagyományos, megszokott, jól ismert jelentésükben állnánk; azt kell mondanom, bizony, erős jelentésváltozáson mentek át. A miniszterelnöki szerintemből vagy érdemesből soha nem következik, hogy bármi más lehetséges vagy jó volna; ez azt jelenti, hogy ez és ez így van, és punktum, kuss. Ez persze nem tisztán nyelvi, hanem pragmatikai (nyelvhasználati, nyelv és társadalom kapcsolatát érintő) kérdés. Ha a király ásítozva megszólal a trónszéken, hogy „visszavonulnánk”, nincs az az udvari bolond, aki a feltételes módra vagy a többes számra rá merészelne kérdezni – a fenséges úr aludni vágy, világos. Azt is mondhatná: „Szerintem érdemes volna lepihenni.”

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.