Jó napot, üljön le. Ne vegye le a kabátot, röviden végzünk.
Szóval, sokáig gondolkoztam, első dühömben meg akartam vágni, aztán úgy gondoltam, jobb lesz egy kegyelemkettes. Még a végén újat kell írnia, nekem meg elolvasni, osztályozni, na még csak az hiányzik. Nem lopom én az időmet. Kettes. Elmondom, miért.
Itt a dolgozat:
Orbán Viktor nyilatkozata a holokauszt nemzetközi emléknapján
2013. január 27. 10:56
68 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel az auschwitzi és a birkenaui koncentrációs tábor. A holokauszt nemzetközi emléknapján Magyarország kormánya fejet hajt az áldozatok előtt. A fájdalmas évforduló minden jóérzésű magyar embert megemlékezésre késztet.
Hazánkban él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is. A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája.
A magyar kormány erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy következetesen nézzen szembe a XX. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel. Bevezettük a holokauszt emléknapot minden magyar iskolában, megalapítottuk a Terror Háza Múzeumot, valamint most már lassan egy évtizede működik a Holokauszt Emlékközpont Budapesten. 2014 a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulója, ezért a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot.
Meggyőződésem, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. Megvédjük az ország minden polgárát, és ebben nem ismerünk kompromisszumot. Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját.
Budapesten, 2013. január 27-én
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
(orbanviktor.hu)
Hát a fogalmazás, az nem megy. Hanyadéves maga? Mert azért bizonyos alapvető dolgokat megtanulhatott volna már. Ilyet: „virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt” – ilyet nem írunk le. Ne magyarázzam. Elolvasta egyáltalán még egyszer, mielőtt leadta? Vagy: „Magyarország egy olyan ország” – egy, könyörgök? Aztán: a megvédésben kompromisszum? (Amit „nem ismerünk”?) Hát hogyan volna ez egyáltalán elképzelhető? Belegondolt ebbe? És az alanyok: hol valami általános többes szám első személy, hol egyes szám első, hol „a kormány” – ugyan, miért nem döntötte el? Rémes, na.
És a szerkezet. Tudom, hogy maga rá van görcsölve a pompás eredményekre, a nagyszabású sikerekre, ha tehetné, folyton ezekről beszélne – de az ég szerelmére, most nem ez a téma. Hogy lehet ilyen rövid szövegben egy egész bekezdést szentelni annak, hogy mi milyen nagyszerűek vagyunk? Azt, mondjuk, ne is firtassuk, hogy a Terror Háza… na mindegy, érti ezt maga.
Jó, maga most azon háborog, hogy én pikkelek magára, bármit írt volna, rossz jegyet kapna. Ebben, bevallom, van valami. Figyelem magát már régóta, ez a téma nem nagyon érdekli magát, igyekszik lerázni, gyorsan és egyszerűen megszabadulni az egésztől, ha csak teheti, régi szövegeket másol, vagy bebújik a pad alá, focimeccsre megy inkább, gyárat avat, mit tudom én. De ha már egyszer írásos munkát ad ki a kezéből, elvárható volna, hogy összekapja magát. Akármit gondolok is magáról, ennél azért jobbra számítottam. Mehet, csukja be az ajtót maga mögött.
