Immár világossá vált: mostantól, akik azt állítják, a kormányzat számára a kultúra nem fontos, érdektelen, szükséges (vagy szükségtelen) rossz, amire a köz pénzéből minél kevesebbet szabad csak elkölteni; akik azt hiszik, vezetőink vakok és süketek a művészet szépségeire, felemelő erejére, nevelő, jobbító hatására – azok legalábbis tévednek, de inkább: hamisítanak, hazudnak, torzítanak, nemzetellenes és destruktív téveszméket terjesztenek.
Mert mi az igazság ezzel szemben?
Mert ezzel szemben az az igazság, hogy a bölcs és jó Kormány útja egyenesen vizuális műalkotásokkal van kikövezve (vagy: azok szegélyezik), a Nép felvilágosításának és a nemzet jobb létének megannyi kis (ám nélkülözhetetlen) állomását jelentik. A legfontosabb szózatok, a legjelentősebb iránymutatások például egyre inkább szobrokhoz kapcsolódnak. (És a vizuális kultúra területéről idevonhatjuk azért a festészetet is – ne csak az Alaptörvény illusztrációira gondoljunk, hanem akár arra, hogy miniszterelnökünk nem volt rest megnyitni a Cézanne-kiállítást, és értékes, elgondolkodtató beszédet is mondott.)
De maradjunk csak a szobroknál.
Nem is sok idő telt el az ópusztaszeri turulszobor felavatásától fogva, ahol, mint emlékezetes, hirtelen széleskörűen kitágult eddigi csökevényes tudásunk a magyarság mibenlétéről és eredetéről, csakhamar Etyek felé fordult minden nemzeti együttműködő szem, ahol a változás, a pálinka és a bor összefüggését láttatta be velünk egyetlen elmevillanással a Melocco-szoborcsoportozatot avató miniszterelnök.
S ez még mind semmi.
A szobrok máshol, társadalmunk és épülő rendszerünk megannyi más fontos területén is szerephez jutnak. Ha a gaz (vagy csak: tájékozatlan, félrevezetett, önös érdekekből kiinduló) érdekcsoportok rákérdeznek az anyagi források hol- és mibenlétére (mint a könyvesek a Nemzeti Könyvtárra szánt pénz esetében), a válasz – ismét – a szobrokban rejlik: a könyvekre szánt állami pénz ugyanis (ti oktondik!) „fedezi az Alaptörvény megismertetését és terjesztését hároméves időtartamban, öt köztéri szobor állítását, öt köztér felújítását és a Nemzeti Könyvtár első 24 kötetének előállítását kétéves időtartamban, valamint turisztikai, s egyéb építészeti projektek megvalósítását ugyanebben az időtartamban”. Szobrok, értitek? Az nem két fillér. És rögtön: öt darab!
Most pedig: ugyan miért is kell odébb hurcolkodniuk az MTVA székháza előtt kitartóan tüntetőknek? Csakis egy újabb szobor miatt. Hát nem fontos ezeknek a kultúra? Egy igazi műalkotást izzad ki magából a lefojtott magyar tehetség, amely a budai hegyek vonulatát mintázandja majd, artisztikus kivitelben, márványtalpazattal, hatféle csengőhanggal, ízléses, cserélhető kristályfüggőkkel, az első telefonálónak fél áron, originál amerikai csomagolásban. Ez lesz felállítva ott, ahol most gyanús illatú, rendszertelenül étkező, zavaros fejű állástalanok (akik tüntetőknek nevezik magukat) akadályozzák a műalkotás létrehozását. Csakis a magyar kultúra gazdagítása, a magyar szobrászat ügyének akadálymentes előrelendítése, az önzetlen művelődési ügyszeretet az, ami a közszolgálati rádió, televízió, hírügynökség, tartalomszolgáltatás, csirkefarm és miegyéb vezetőit e rendrakásban mozgatják.
Szobornak lennie kell, minden más várhat. Szóval: ki harcol lankadatlanul, tűzön-vízen át a magyar kultúráért? Na ugye.
