Tévévita, satöbbi

  • Kálmán C. György
  • 2014. február 14.

Első változat

Balog Zoltán tévévitát javasol Szakállyal, Gerő András meg Facebook-csoportot alakít a Sorsok Háza koncepciójának megvitatására. Arccal a legmodernebb technika haladó vívmányai felé.

Az elmúlt napokban két javaslat miatt őrjöngtem és röhögtem – ez az utóbbi időben elválaszthatatlanul együtt jár, gondolom, nem csak nálam. Az egyik Gerő Andrásé volt, aki a létesítendő Sorsok Háza koncepciójának megtárgyalását, megvitatását a Facebookon ajánlotta lefolytatni, s ezért az intézmény létrehozói már alakítottak is egy FB-csoportot, ahová várják a megjegyzéseket (nem, nem linkelem). A másik Balog miniszteré, aki szerint televíziós vitát kellene folytatni a holokausztról (és általában az ország 1939 és 1945 közötti történetéről), hogy tisztázni lehessen az álláspontokat.

Ha valaki azt hinné, hogy azért dühöngök és vihogok, mert nem veszem komolyan a világháló, valamint a televízió kínálta lehetőségeket, az téved. Pont azt gondolom – és ez a jóindulatú értelmezés –, hogy Gerő és Balog nem értik, mire valók, mire alkalmasak, milyen szerepet játszhatnak ezek a médiumok. Nem az a begyöpösödöttség és szűklátókörűség, ha kritika alá vonjuk, hanem éppen az, ha valaki mint a modern technika nagy vívmányait előkapja és boldogan lobogtatja őket: lám, milyen korszerűek és fiatalosak vagyunk, frissek, izmosak, jószagúak és rugalmasak, keményen benyomulunk a fiatalok tereibe, ott elhintjük a nemzeti egyetértés magvait: megszólítjuk a széles nagyközönséget.

Ami tökéletes félreértése ezeknek a médiumoknak. A televíziós vita nem alkalmas arra, hogy komoly történeti kérdéseket tisztázzon – nem kell Bourdieu-t olvasni ahhoz, hogy belássuk: gyorsan, egyszerűen és megnyerően kell beszélni, a látvány és a behízelgés, a faék-egyszerűségű megfogalmazás és a lehengerlő lendület: elengedhetetlen. És hát valóban a széles nagyközönség nézi a televíziót? Ugyan, melyiket? Olykor, nagynéha, egyiket-másikat elég sokan nézik – de tipikusan nem a történészek vitáit, na. A Facebookkal pedig nem az a baj, hogy bárki hozzászólhat – ez nagyon is fontos erénye, ez a szabadság és korlátozhatatlanság a mozgatója –, de minden vita, megbeszélés óhatatlanul szerteszalad, rengeteg albeszélgetésre oszlik, s akkor csak egy vaskezű adminisztrátor tudja (tiltásokkal, törlésekkel, átrendezésekkel) visszaszorítani a kordába. És – majdnem ugyanez: azok a Facebook-csoportok működnek, amelyeket lelkes emberek megszerveznek; nem pedig az állami, hivatalos vagy bármiféle központi akarat hozza őket létre.

De minek magyarázgatok? Miért vetem fel egyáltalán a jóindulatú, de tudatlan, tájékozatlan javaslat lehetőségét? Mikor egyértelműen nem erről van szó. Mikor eleve felháborító, hogy a kormány tényekről óhajt „vitát” rendezni, hogy egy eldöntött projektet akar össznépi ötleteléssel legitimálni; mikor világos, hogy nem jóindulatúak és buták, hanem számítók, gonoszok és arcátlanok ezeknek a „közös gondolkodásoknak” a kiagyalói (bár a butaságot azért nem zárom ki). Nagyon is jól tudják, hogy nem tévévitákkal vagy közösségi oldalakon való csetepatékkal kellene megoldani mindazt a problémahalmazt, amit legalábbis részben ők maguk hoztak össze. Csak úgy tesznek, mintha megspórolható volna az értelmes – és bizony hosszadalmas, alapos, sokoldalú és demokratikus – vita egyórás tévéműsorokkal, facebookos dühöngővel. Szó sincs békítő jellegű, kedves amatörizmusról – megúszásról, időhúzásról, legitimációs mázról van szó. Meg persze erőről és hatalomról.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.