Tévévita, satöbbi

  • Kálmán C. György
  • 2014. február 14.

Első változat

Balog Zoltán tévévitát javasol Szakállyal, Gerő András meg Facebook-csoportot alakít a Sorsok Háza koncepciójának megvitatására. Arccal a legmodernebb technika haladó vívmányai felé.

Az elmúlt napokban két javaslat miatt őrjöngtem és röhögtem – ez az utóbbi időben elválaszthatatlanul együtt jár, gondolom, nem csak nálam. Az egyik Gerő Andrásé volt, aki a létesítendő Sorsok Háza koncepciójának megtárgyalását, megvitatását a Facebookon ajánlotta lefolytatni, s ezért az intézmény létrehozói már alakítottak is egy FB-csoportot, ahová várják a megjegyzéseket (nem, nem linkelem). A másik Balog miniszteré, aki szerint televíziós vitát kellene folytatni a holokausztról (és általában az ország 1939 és 1945 közötti történetéről), hogy tisztázni lehessen az álláspontokat.

Ha valaki azt hinné, hogy azért dühöngök és vihogok, mert nem veszem komolyan a világháló, valamint a televízió kínálta lehetőségeket, az téved. Pont azt gondolom – és ez a jóindulatú értelmezés –, hogy Gerő és Balog nem értik, mire valók, mire alkalmasak, milyen szerepet játszhatnak ezek a médiumok. Nem az a begyöpösödöttség és szűklátókörűség, ha kritika alá vonjuk, hanem éppen az, ha valaki mint a modern technika nagy vívmányait előkapja és boldogan lobogtatja őket: lám, milyen korszerűek és fiatalosak vagyunk, frissek, izmosak, jószagúak és rugalmasak, keményen benyomulunk a fiatalok tereibe, ott elhintjük a nemzeti egyetértés magvait: megszólítjuk a széles nagyközönséget.

Ami tökéletes félreértése ezeknek a médiumoknak. A televíziós vita nem alkalmas arra, hogy komoly történeti kérdéseket tisztázzon – nem kell Bourdieu-t olvasni ahhoz, hogy belássuk: gyorsan, egyszerűen és megnyerően kell beszélni, a látvány és a behízelgés, a faék-egyszerűségű megfogalmazás és a lehengerlő lendület: elengedhetetlen. És hát valóban a széles nagyközönség nézi a televíziót? Ugyan, melyiket? Olykor, nagynéha, egyiket-másikat elég sokan nézik – de tipikusan nem a történészek vitáit, na. A Facebookkal pedig nem az a baj, hogy bárki hozzászólhat – ez nagyon is fontos erénye, ez a szabadság és korlátozhatatlanság a mozgatója –, de minden vita, megbeszélés óhatatlanul szerteszalad, rengeteg albeszélgetésre oszlik, s akkor csak egy vaskezű adminisztrátor tudja (tiltásokkal, törlésekkel, átrendezésekkel) visszaszorítani a kordába. És – majdnem ugyanez: azok a Facebook-csoportok működnek, amelyeket lelkes emberek megszerveznek; nem pedig az állami, hivatalos vagy bármiféle központi akarat hozza őket létre.

De minek magyarázgatok? Miért vetem fel egyáltalán a jóindulatú, de tudatlan, tájékozatlan javaslat lehetőségét? Mikor egyértelműen nem erről van szó. Mikor eleve felháborító, hogy a kormány tényekről óhajt „vitát” rendezni, hogy egy eldöntött projektet akar össznépi ötleteléssel legitimálni; mikor világos, hogy nem jóindulatúak és buták, hanem számítók, gonoszok és arcátlanok ezeknek a „közös gondolkodásoknak” a kiagyalói (bár a butaságot azért nem zárom ki). Nagyon is jól tudják, hogy nem tévévitákkal vagy közösségi oldalakon való csetepatékkal kellene megoldani mindazt a problémahalmazt, amit legalábbis részben ők maguk hoztak össze. Csak úgy tesznek, mintha megspórolható volna az értelmes – és bizony hosszadalmas, alapos, sokoldalú és demokratikus – vita egyórás tévéműsorokkal, facebookos dühöngővel. Szó sincs békítő jellegű, kedves amatörizmusról – megúszásról, időhúzásról, legitimációs mázról van szó. Meg persze erőről és hatalomról.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.