Tévévita, satöbbi

  • Kálmán C. György
  • 2014. február 14.

Első változat

Balog Zoltán tévévitát javasol Szakállyal, Gerő András meg Facebook-csoportot alakít a Sorsok Háza koncepciójának megvitatására. Arccal a legmodernebb technika haladó vívmányai felé.

Az elmúlt napokban két javaslat miatt őrjöngtem és röhögtem – ez az utóbbi időben elválaszthatatlanul együtt jár, gondolom, nem csak nálam. Az egyik Gerő Andrásé volt, aki a létesítendő Sorsok Háza koncepciójának megtárgyalását, megvitatását a Facebookon ajánlotta lefolytatni, s ezért az intézmény létrehozói már alakítottak is egy FB-csoportot, ahová várják a megjegyzéseket (nem, nem linkelem). A másik Balog miniszteré, aki szerint televíziós vitát kellene folytatni a holokausztról (és általában az ország 1939 és 1945 közötti történetéről), hogy tisztázni lehessen az álláspontokat.

Ha valaki azt hinné, hogy azért dühöngök és vihogok, mert nem veszem komolyan a világháló, valamint a televízió kínálta lehetőségeket, az téved. Pont azt gondolom – és ez a jóindulatú értelmezés –, hogy Gerő és Balog nem értik, mire valók, mire alkalmasak, milyen szerepet játszhatnak ezek a médiumok. Nem az a begyöpösödöttség és szűklátókörűség, ha kritika alá vonjuk, hanem éppen az, ha valaki mint a modern technika nagy vívmányait előkapja és boldogan lobogtatja őket: lám, milyen korszerűek és fiatalosak vagyunk, frissek, izmosak, jószagúak és rugalmasak, keményen benyomulunk a fiatalok tereibe, ott elhintjük a nemzeti egyetértés magvait: megszólítjuk a széles nagyközönséget.

Ami tökéletes félreértése ezeknek a médiumoknak. A televíziós vita nem alkalmas arra, hogy komoly történeti kérdéseket tisztázzon – nem kell Bourdieu-t olvasni ahhoz, hogy belássuk: gyorsan, egyszerűen és megnyerően kell beszélni, a látvány és a behízelgés, a faék-egyszerűségű megfogalmazás és a lehengerlő lendület: elengedhetetlen. És hát valóban a széles nagyközönség nézi a televíziót? Ugyan, melyiket? Olykor, nagynéha, egyiket-másikat elég sokan nézik – de tipikusan nem a történészek vitáit, na. A Facebookkal pedig nem az a baj, hogy bárki hozzászólhat – ez nagyon is fontos erénye, ez a szabadság és korlátozhatatlanság a mozgatója –, de minden vita, megbeszélés óhatatlanul szerteszalad, rengeteg albeszélgetésre oszlik, s akkor csak egy vaskezű adminisztrátor tudja (tiltásokkal, törlésekkel, átrendezésekkel) visszaszorítani a kordába. És – majdnem ugyanez: azok a Facebook-csoportok működnek, amelyeket lelkes emberek megszerveznek; nem pedig az állami, hivatalos vagy bármiféle központi akarat hozza őket létre.

De minek magyarázgatok? Miért vetem fel egyáltalán a jóindulatú, de tudatlan, tájékozatlan javaslat lehetőségét? Mikor egyértelműen nem erről van szó. Mikor eleve felháborító, hogy a kormány tényekről óhajt „vitát” rendezni, hogy egy eldöntött projektet akar össznépi ötleteléssel legitimálni; mikor világos, hogy nem jóindulatúak és buták, hanem számítók, gonoszok és arcátlanok ezeknek a „közös gondolkodásoknak” a kiagyalói (bár a butaságot azért nem zárom ki). Nagyon is jól tudják, hogy nem tévévitákkal vagy közösségi oldalakon való csetepatékkal kellene megoldani mindazt a problémahalmazt, amit legalábbis részben ők maguk hoztak össze. Csak úgy tesznek, mintha megspórolható volna az értelmes – és bizony hosszadalmas, alapos, sokoldalú és demokratikus – vita egyórás tévéműsorokkal, facebookos dühöngővel. Szó sincs békítő jellegű, kedves amatörizmusról – megúszásról, időhúzásról, legitimációs mázról van szó. Meg persze erőről és hatalomról.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.