Válogatás

  • Kálmán C. György
  • 2015. március 6.

Első változat

Nem fogja kitalálni, hogy ki válogatta saját kezével (fülével) a Margit-szigeti zenélő szökőkút hanganyagát. (De igen, ki fogja.)

Olyan ország ez, ahol mindenki mindenhez ért. Vagy inkább: mindegy, hogy ki mihez ért vagy nem ért. Pozíciók, megbízatások, munkák (de pláne: fizetések és juttatások) semmiféle kapcsolatban nem állnak szakértelemmel, hozzáértéssel, képzettséggel, érzékkel, ízléssel.

Ezt régen tudjuk, az elmúlt napokból csak említsük a XIII. kerület polgármesterének rendkívül tehetséges rokonságáról szóló híreket, vagy a nagy tudású és remekül érvelő kanadai vezető diplomata nyilvános szereplését. De olykor meglepő helyeken kerülnek a szemünk elé újabb és újabb esetek.

false

Most például az Index készített interjút Szalay-Bobrovniczky Alexandrával, aki Tarlós főpolgármester helyettese, és érdekes adalékkal szolgál Budapest első emberének sokoldalúságáról. Mint megtudjuk, Tarlós maga válogatta ki azokat a zeneszámokat, amelyek a Margit-szigeti szökőkútból szólnak – aztán helyettese ebbe kicsit beleszólt, mert úgy találta, hogy „túltengett a Rolling Stones és Simon and Garfunkel”.

Boncolgassuk ezt egy kicsit.

Mert amilyen abszurd, hogy a legnagyobb város vezetője irodája magányában kagylózza a jobb-rosszabb muzsikákat, és saját kedve szerint dönt arról, mi is szóljon a szökőkútból – ugyanolyan abszurd, hogy helyettesét kérje föl egy (szükségképpen) némileg más ízlés képviseletére a válogatásban. (Ennél már csak az volna abszurdabb, ha külön fizetésért alkalmazna zenebogarászókat a városháza.) Bármilyen mulatságos mindez, és bármennyire rosszabb egyik lehetséges megoldás, mint a másik, a gyökerük közös: az a meggyőződés, hogy a főpolgármesternek a hivatalával együtt ízlést (hozzáértést, szakértelmet) is adott a Mindenható, amit legfeljebb egy majdnem ugyanolyan magas funkciójú valaki korrigálhat némileg. (Akinek hatalmas előnye, hogy ismeri Árpádot.)

Tarlós ízléséről, khm, megoszolhatnak a vélemények, elég talán csak az Új Színház ügyére gondolnunk, ahol is Tarlós maga vállalta, hogy ő volt az, aki személyesen döntött: egy értékelhetetlen pályázati szöveg alapján a náciknak játszotta át a színházat. De amúgy is őszintén kíváncsi volnék, hogy a kultúra vagy a művészet mely területén volna alkalmas a főpolgármester iránymutatással szolgálni.

Ízlése persze mindenkinek van, ilyen vagy olyan, jó vagy rossz – Tarlósnak is. Sose hallottam a Margit-szigeti szökőkutat (nincs is ilyen vágyam), lehet, hogy jó zene szól belőle. A gondom az, hogy valaki – Tarlós – természetesnek tekinti, hogy a város szívében, az egyik legszebb helyen álló építményből éppen az ő kedvencei szóljanak, és nem sajnálja az időt arra, hogy maga szedje össze ezeket. Aki nagyon jóindulatú, azt is mondhatja: lám, nem átall ilyen apróságokkal saját maga foglalkozni – áldozatkész, nagy munkabírású, a részletekkel is odaadóan törődő ember. Én nem tartozom közéjük.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.