Dübörög az akadálymentesítés – Egyiptomban

  • narancs.hu
  • 2018. január 31.

Fekete Lyuk

Csak a hármas metrót nem lehet.

Több ezer éves egyiptomi régészeti helyszíneket akadálymentesítenek, hogy azt látás-, hallás- és mozgássérült látogatók is könnyebben megközelíthessék, számolt be erről egy egyiptomi napilap. Míg Budapesten egyelőre a hármas metró akadálymentesítését sem sikerült elérni, addig a luxori múzeumnál, valamint a luxori és karnaki templomkomplexumoknál már elérhető lesz több segítséget nyújtó lehetőség is: fából készült rámpákat és kerekesszékkel járható utakat alakítanak ki; a látás- és hallássérült látogatóknak pedig speciális információs táblákat helyeznek el. Mindezt az egyiptomi régészeti minisztérium jóvoltából.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.