A Debreceni Egyetem a külügy kérésére megtiltotta a tajvani diákoknak, hogy Tajvan név alatt szerepeljenek egy rendezvényen

  • narancs.hu
  • 2019. május 5.

Fekete Lyuk

A tajvani Külügyminisztérium nem volt elragadtatva.

Hivatalos tiltakozását fejezte ki a tajvani Külügyminisztérium, amiért a Debreceni Egyetem a kínai nagykövetség kérésére és a magyar kormány közbenjárásával nem engedte, hogy a tajvani diákjai Tajvan vagy az ország hivatalos, Kínai Köztársaság név alatt vegyenek részt a Nemzetközi Ételnap nevű rendezvényen - írta meg a 444.hu.

A helyi médium, a Focus Taiwan azt írta, hogy a Debreceni Egyetem mindösszesen pár órával az esemény kezdete előtt tiltotta meg a diákoknak, hogy az ország neve alatt szerepeljenek. A hallgatók tájékoztatták az ország magyarországi képviseletét, akik jelezték aggályaikat az egyetem felé, minek eredményeképpen a hallgatók „Tajvani ételek” felirattal vehettek részt a rendezvényen.

A minisztérium közleménye szerint, a történtek megsértették az emberek érzéseit a „Tajvani tengerszoros mindkét partján”, valamint felhívta a figyelmet a „kínai kormány arroganciájára és humanizmusának hiányára”, továbbá felszólította a magyar kormányt, hogy védje meg a tajvani diákok jogait és érdekeit.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.