A kormány szerint oké, ha a Magyar Posta öt napig húzza a kézbesítést

  • narancs.hu
  • 2021. január 21.

Fekete Lyuk

Állami áldás a rosszabb teljesítésre.

"Az előzőhöz képest minimálisan kisebb elvárásokkal kötötte meg a Magyar Posta a második hétéves úgynevezett egyetemes szolgáltatási szerződését a magyar állammal tavaly december 29-én" -  írja a Népszava.

A cikk megjegyzi: a január elsején hatályba lépett szerződés több területen enged a színvonalból, például "az előző évek 90 százalékával szemben csak az elsőbbségi levelek 85 százalékát kell kézbesíteni a feladást követő munkanapon".

De változás állt be a sima levelek kézbesítésében is. Mint írják, az előző években a nem elsőbbségi levelek 85 százalékát 3 napon belül kellett kézbesíteni, a 97 százalékát pedig 5 napon belül, az új szerződésből azonban kivették az első kötelezettséget, és csak az 5 napos szabály maradt.

A Népszava forrásai szerint a kormányzat döntése mögött, miszerint engedtek a postai szolgáltatások eddigi színvonalából,  több ok is állhat: a kézbesítőhiány éppúgy mint takarékosság, vagy a postai küldemények számának drasztikus csökkenése.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.