Döbbenetesen ütős anyagban lelkendezi körbe a kormánypárti Origo, hogy micsoda nagy vezető érkezik ma Magyarországra. A teljes mértékben NER-kompatibilis anyagban végigveszik, hogy kikkel tárgyalt Recep Tayyip Erdoğan az elmúlt időszakban, majd megjegyzik, hogy itt bizony diplomáciai sikerről van szó.
| ||
A cikk legjobb része azonban egyértelműen az, amikor a portál felsorolja, hogy kivel fogott kezet az ENSZ-közgyűlésen a török elnök:
| ||
A héten két céges hír is érkezett, ami mellett kár lenne elmenni. Orbán Ráhel eladta a férjének a bababoltját, Matolcsy Ádám köre pedig a bankját Orbán Viktor haverjának.
Ami a fejlett demokráciákban azelőtt elképzelhetetlen volt, majd’ tíz év alatt súlyos problémává nőtte ki magát: az első számú világhatalom vezetője, a világ sorsának egyik alakítója olyan ember, akinek személyisége alighanem a klinikai pszichológia és pszichiátria terrénuma.
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
