Magyar Idők: Prőhle kirúgása a demokrácia legmagasabb szintű megnyilvánulása

  • narancs.hu
  • 2018. október 10.

Fekete Lyuk

Káprázatos eszmefuttatás, csak hálásak lehetünk a miniszter úrnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napig nem indokolta meg, hogy Prőhle Gergelynek miért kell távoznia a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, a pártharsona szerzője azonban máris előállt a magyarázattal. Apáti Bence szerint Prőhlének „nem azért kellett távoznia a PIM éléről, mert olyan radikálisan ellenzéki közszereplőknek biztosított megjelenési és megszólalási lehetőséget, mint Vágó István, Karafiáth Orsolya vagy Veiszer Alinda, hanem mert Szakács Árpád kinyomozta, hogy a PIM egy olyan kiállításra is pénzt adott, ami a vérgőzös kommunista Tanácsköztársaságot egy meglehetősen furcsa szemszögből mutatta be”.

Ne menjünk most bele abba, hogy mekkorát kellett nyomoznia Szakácsnak, míg megtudta „az igazságot” arról a bizonyos kiállításról, legyen elég annyi, hogy Apáti szerint „a nép nem erre adott felhatalmazást, nem ezért szavazott a Fideszre. Nem ezért kaptak a kormányzó pártok kétharmadot”, így hát „Kásler miniszter úr nagyon helyesen belátta, hogy a magyarok többsége április 8-án többek között azért járult a szavazóurnákhoz, mert egy olyan kormányt akart, amelyik elég bátor megvédeni a tradicionális jobboldali értékeket a mindent letaroló, agresszív balliberális világképpel szemben”.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.