A kormánypropaganda azt állítja: a január 19-én tüntető diákok iskolakerülők, akik kihagyják a testnevelésórát

  • narancs.hu
  • 2018. január 8.

Fekete Lyuk

Hogy fordulhat elő Orbán Viktor országában, hogy valaki ellógja a tesit?

Várni kellett ugyan pár napot, de a kormánypropaganda ma már szerencsére értelmezte a napok óta terjedő eseményt, vagyis hogy a diákok január 19-én tüntetni készülnek a Parlament előtt, és úgy tiltakoznak a jelenlegi oktatási rendszer ellen, hogy aznap nem mennek iskolába. Már közel nyolcezren jeleztek vissza a Facebook-eseménynél, így a kormányzati harsona is szolgálatba állt, és megírta, hogy ez nagyon nem okés.

„Azt sem tudjuk, hogy aki délelőtt mégis elmegy iskolába, azt szívesen látják-e a tüntetők…” – szól a Magyar Idők online jegyzete, amely nem érti az összefüggést „a délelőtti iskolakerülés és a délutáni tünti között”.

Majd tovább is megy, és felteszi a kérdést, hogy „kinek és melyik fenti pontban segít az, ha ugyanaznap délelőtt valaki nem írja meg dolgozatát, nem végez el egy kísérletet kémiából vagy fizikából, nem elemez verset, vagy kihagyja a testnevelésórát”. Ez egyértelműen a mű tetőpontja, ugyanis a „mindenáron legyen heti öt testnevelés, akkor is, ha terem sincs” koordináta-rendszerben valóban nehéz értelmezni, ha valaki úgy akarja elmondani a véleményét, hogy tiltakozásul kihagy egy napot az iskolából. Ad absurdum: nem megy be a tesiórára.

Van azonban egy rövidke folytatás, ami persze csak az előhang, a tüntetés előtt közvetlenül vélhetőleg jönnek a „Soros pénzeli a diákokat”, és „a pártok heccelik a diákokat” szólamok. Most viszont egyelőre csak ennyi jutott: „Mert, ha az iskolakerülés bármelyik vagy több fenti pontra is megoldást kínál a szervezők szerint, esetleg arról is szó lehetne, hogy a péntekeket iskolakerülő, bocs, Ne menj suliba, vagy #nemleszeksuliban napnak vezessük be most rögtön!”

Címlapkép: MTI/Marjai János

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.