Andy Vajna lapja alighanem pikkel Hosszú Katinkára: „Meghízott!”

  • narancs.hu
  • 2018. február 15.

Fekete Lyuk

„Szemmel látható jelei vannak” – mondja a fedett szakember.

Úgy tűnik, a Bors újságíróinak napi penzum valami Hosszú Katinká-s sztorit szállítani. Tegnapelőtt még csak az volt a téma, hogy Hosszú bukhatja csillebérci úszóiskoláját, ma már a külseje, testsúlya került terítékre, bár a témában ma egyértelműen a Blikk hozta a legnagyobb szenzációt. A Bors munkatársa képekkel is illusztrált cikkében viszont arról ír: „Szemmel látható jelei vannak, hogy Hosszú Katinka nem edz olyan intenzitással, amióta házassága válságba került”, amit így részletez: „Hosszú izmai már nem úgy duzzadnak, mint korábban. Meglátszódik rajta, hogy lelki élete nem tökéletes, inkább érzelmeire, mintsem a testére figyelt az utóbbi hetekben.”

– Több kilóval nehezebb lehet most, mint volt például Rióban, amikor 65 kilót nyomott. Akkor szikár volt, a testtömegindexe ideális. A mostani állapotát elnézve ez aligha mondható el róla – nyilatkozta a Borsnak egy szakember, aki természetesen a neve mellőzését kérte.

Ezt látva tulajdonképpen pozitív hírnek is tekinthetjük azt, hogy Hosszú beadta valókeresetét, mert emiatt remélhetőleg nem az olimpiai bajnok népmesei hős és idol testtömegindexének módosulásáról nyilatkozgatnak majd mindenféle szakemberek.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.