Egy migráns eldobott egy szendvicset, amit megevett egy arra tévedt vaddisznó, és bumm, így kerülhetett be a sertéspestis Hevesbe

  • narancs.hu
  • 2018. május 14.

Fekete Lyuk

Bemutatkozott az új agrárminiszter-jelölt.

Fazekas Sándor nem vállalta a negyedik Orbán-kormány alatt a Földművelésügyi Minisztérium vezetését, utódja Nagy István lesz, aki ma tartotta bemutatkozó beszédét az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt.

Az Index beszámolója szerint a korábbi államtitkár részletes beszámolót tartott jövőbeli terveiről, egyebek mellett beszélt arról, hogy a mezőgazdasági ágazatot sújtó munkaerőhiányon mindenképp szeretnének változtatni, hogy szeretnék javítani a feldolgozott termékek arányát a magyar agrárexportban, de kitért az öntözési rendszerektől a halgazdálkodáson át az agrárképzésekre is.

Aztán váratlan migránsozásba kezdett, amivel még a jelenlévőket is rendesen meglephette. Nagy szerint ugyanis a sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megevett egy vaddisznó, amelyik így megbetegedett. Szakmai magyarázatot nem adott a fenti kijelentésére, de a beszéde elején magáról elmondta, hogy Újfehértón, egy tanyán született, Debrecenben járt állattenyésztési szakközépiskolába, majd Mosonmagyaróváron tanult agrárgazdaságot. Utána középiskolákban és a felsőoktatásban is tanított, emellett pedig méhészetből doktorált.

Közben a hvg-nek adott nyilatkozatában, Eicher József, a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke elmagyarázta, hogy már évekkel ezelőtt megjelent a környező országokban az afrikai sertéspestis, a kérdés csak az volt, mikor jut be hozzánk. „Sózással, füstöléssel sem lehet elpusztítani az afrikai sertéspestist, így azt lehet feltételezni, hogy Ukrajnában elhullott, leölt fertőzött állatokat feldolgoztak, és élelmiszerként hoztak be Magyarországra. Az emberre egyáltalán nem veszélyes, más állatokra sem, de a sertések rövid időn belül megfertőződhetnek és elhullanak. Ezért retteg tőlük minden állattartó, hiszen állományokat pusztíthat ki” – fejtegette Eicher.

Leadkép: MTI/Soós Lajos


Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.