Elon Muskot jelöli a Fidesz EP-frakciója a Szaharov-díjra

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 19.

Fekete Lyuk

Az emberi jogi díjat tavaly az iráni nők mozgalma, 2022-ben pedig az ukrán nép kapta meg.

A Patrióták Európáért képviselőcsoport Elon Muskot jelöli a Szaharov-díjra – jelentette be csütörtökön Facebookon László András, a Fidesz-KDNP EP-képvidelője.

A posztban – amit a Telex szúrt ki – a politikus arról ír:

„Az X szerepe a szólásszabadság védelmében egyedülálló. Minden közösségi médiaplatformnak erre kellene törekednie.”

László András szerint azonban a legtöbben ehelyett a cenzúrát választják, „vagy önként, vagy kormányzati megfélemlítés miatt.” „Az X-en található közösségi feljegyzések utat mutatnak az átlátható, pontos tájékoztatás tekintetében” – véli a képviselő.

Mit ismert, Elon Musk 2022-ben vette meg a Twittert, amit X-re keresztelt át. A Telex felidézte, az Európai Bizottság tavaly decemberben uniós vizsgálatot indított a platform ellen, mivel a gyanú szerint az X megszeghette a szándékos félretájékoztatás elleni uniós szabályokat. Az Európai Bizottság júliusi előzetes eredménye szerint az X több ponton is megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet. Az eset miatt Musk a közösségi oldalon arra panaszkodott, hogy szerinte az uniós testület egy „illegális titkos alkuval” cenzúrázni akarta az X-et.

A díjra csütörtökig nevezhetik a jelölteket az Európai Parlament (EP) frakciói. A legnagyobb, jobbközép Európai Néppárt a venezuelai ellenzék vezetőjének, María Corina Machadónak és az euroszekptikus ECR-rel együtt az elnökjelöltjének, Edmundo Gonzáleznek adná az elismerést. A szocialisták és a liberálisok közösen izraeli és palesztin békeszervezeteket, a zöldek egy azeri korrupcióellenes aktivistát, Gubad Ibadoghlut, a szélsőbaloldaliak palesztin újságírókat jelöltek.

A gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította. Az Andrej Szaharov szovjet tudósról és politikai disszidensről elnevezett díjjal évről évre olyan személyeket és szervezeteket tüntet ki, akik, illetve amelyek sokat tettek az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméért. Tavaly az iráni „Nők, Élet, Szabadság” mozgalom, 2022-ben perig az ukrán nép kapta a díjat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.