Ilyen nincs: Bagi–Nacsáék egy fideszes kampányszövegre hajazó gondolatsort mondtak fel Orbán-paródia címén

  • G. M.
  • 2019. január 1.

Fekete Lyuk

Ez volt a szilveszter a köztévében.

Tegnap este A Bagi–Nacsa Show szilveszteri különkiadását sugározta a Duna TV, melyben Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort is parodizálni próbálták a címszereplők. Akik mostanság egyébként az MTVA előtt tüntető ellenzékiektől tartanak, és a Fidesz mellett kampányolnak.

Nacsa Olivér félt, hogy nem a Fidesz győz a választásokon

Korábban azt mondta, hogy ő a jobboldal Bödőcs Tibora, és Bécsben elképesztő állapotok uralkodnak. Interjút adott a Magyar Idők nek a köztévénél dolgozó Nacsa Olivér és Bagi Iván, melyben anekdotázás mellett arról is beszélnek, hogy ők bizony a Fideszt támogatják. A beszélgetés rögtön azzal kezdődik, hogy elmesélik, mindketten aggódtak, hogy esetleg nem a Fidesz győz.

A szilveszteri műsorban Gyurcsányt Nacsa Olivér utánozta, és még arra is jutott idő, hogy a DK-székház leégéséből is vicc szülessen. Orbánt pedig Bagi Iván játszotta, a produkció azonban minden volt, csak paródia nem: ahogy azt a 444.hu kiszúrta, ami elhangzott, simán elment volna egy fideszes kampányszövegnek is.

Bagi ezt a szöveget mondta el Orbánként:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Gyorsan elrepült ez az év, még egyszer mondom, elrepült. De mi idén is megvédtük Magyarországot és egész Európát. Mondjuk, ezért csak Magyarország hálás. A Vidi szépen menetelt az Európa-ligában, Marco Rossi pedig jött, látott és győzött. Most már a válogatottban is nagyszerűen működött az Orbán–Kádár-tengely a védelemben – sosem gondoltam volna, hogy ezt egyszer kiejtem a számon. Van még tennivalónk bőven: 2019-ben is meg kell védenünk határainkat, sőt meg kell nyernünk az európai parlamenti választásokat is ahhoz, hogy megerősítsük pozíciónkat az öreg kontinensen. 2019-ben is hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.