Kásler Miklós azt állítja, ha bevezetik a kórházi fertőzések elleni programját, már másnap látszani fognak az eredmények

  • narancs.hu
  • 2018. július 20.

Fekete Lyuk

Nagyon optimista a miniszter.

Interjút adott az InfoRádiónak Kásler Miklós, aki többek között arról is beszélt, hogy eddig „adatvédelmi okokból” nem hozták nyilvánosságra a kórházi fertőzések statisztikáit.

Bár áprilisban már kimondta a Kúria, hogy ki kell adni az adatokat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddig ezt nem tette meg. A pert indító TASZ szerint a minisztérium azzal is érvelt, hogy pánik törne ki, ha kikerülnének az adatok. Kásler a mostani interjúban azt mondta, „jelenleg a Kúria felfüggesztette a nyilvánosságra hozatalt, így nem tudni, mikor derülnek ki az adatok”.

false

 

Fotó: YouTube/InfoRádió

A miniszter arról is beszélt, úgy látja, hogy a magyarországi helyzet nagyon változó kórházanként, és valahol az európai átlag alsó részén helyezkedik el. De szerinte a néhány hete nagy csinnadrattával bejelentett, ám sok konkrétumot nem tartalmazó cselekvési program nagyon hatékony lesz, mert a kockázatok felmérése mellett a fertőzések megelőzésére is részletesen kitér, és a szükséges anyagi és technikai hátteret is biztosítják majd a kórházaknak.

„A mechanikus és a vegyi fertőtlenítést gyakorlatilag azonnal be lehet vezetni, és az eredményei másnap látszanak. Azokban az esetekben, amikor a fertőzések mögött polirezisztens kórokozók vannak, amit nagyon nehéz gyógyszerekkel kezelni, azokban az esetekben hosszabb időtartamban látszódnak majd az eredmények” – magyarázta az optimista miniszter.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.