Kósa a Borkai-ügyről: a győrieknek kell véleményt mondaniuk, csak ezután fogjuk kifejteni a párt álláspontját

  • narancs.hu
  • 2019. október 13.

Fekete Lyuk

Mert "a demokráciában mindig a választópolgár a legfontosabb".

Az önkormányzatokkal összefogva építkezni szeretnénk és ehhez hozzátartozik, hogy szeretnénk összefogni a választókkal, ez ellenzéki választókkal is – mondta a Hír TV tudósítójának Kósa Lajos a szavazás lezárulta után.

A Fidesz alelnöke szerint az a tét, hogy olyan polgármesterek lesznek, akik ennek az összefogásnak a katalizátorai, vagy olyanok, akik háborúzni akarnak az önkormányzati pozícióból a kormány ellen.

Kósa az ellenzéki szavazók véleményét is ismerve azt mondta, hogy nem háborúzni kellene, hanem azon gondolkodni, dolgozni, miként lehet egy települést szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni.

Úgy fogalmazott, nincs olyan, hogy fideszes utca, ellenzéki vízelvezető árok.

Kósa úgy értékelte, hogy a kisebb településeken volt nagyobb az aktivitás, kérdésre pedig arról is beszélt, hogy miért akart sajtótájékoztatót tartani Borkai Zsolt pénteken.

Kósa azt mondta, "semmi extra nem történt", szerinte a választás utolsó napjaiban mindig történnek dolgok, amelyeknek "nincsen semmi jelentősége", de a választópolgárok véleménye kiderül.

"Ezt annak kell betudni, hogy az utolsó pillanatokban mindenki nagyon izgul, és ezért becsúszhat egy olyan baki, hogy meghirdetnek egy sajtótájékoztatót, amit lemondanak. Ha valaki ezért leautózott Győrbe, attól elnézést kérünk."

Arra a kérdésére, hogy Borkai lemond-e majd, ha megnyeri a választást, Kósa azt mondta, először a győrieknek kell véleményt mondania a választáson, először ezt kell megtudni, csak ezután fogják kifejteni a párt álláspontját.

Arra a felvetésre, hogy felmerült-e Borkai lemondása, Kósa azt mondta, a demokráciában mindig a választópolgár a legfontosabb, nekik kell megadni a lehetőséget arra, hogy elmondják a véleményüket a jelöltekről. "Én nem csüggedek hangsúlyozni, hogy a győriek már elmondták a véleményüket, és ezt 2 óra múlva megtudjuk".

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.