Kövér László: Statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz éve az országnak, mint ez

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 19.

Fekete Lyuk

A házelnök Sátoraljaújhelyen mondta el, hogy olyan jó most, mint még soha.

Az elmúlt tíz év, 2012-2022 Magyarország történelmének egyik legsikeresebb évtizede volt, legalábbis Kövér László házelnök szerint, aki erről beszélt hétfőn Sátoraljaújhelyen. Kövér szerint

„statisztikailag igazolható, hogy száz évre visszamenőleg nem volt olyan tíz egybefüggő éve az országnak, mint amilyen ez az évtized volt.”

Ezután kicsit több konkrétumot is elárult erről a páratlanságról, ugyanis szerinte gazdasági és életszínvonalbeli értelemben is áll ez a megállapítás. Kövér szerint a kiemelt időszak, amely alatt a Fidesz kormányzott, az évtized mindenféle területen, a kulturális élet tekintetében, a védelempolitikában és a nemzetpolitikában olyan sikereket hozott, amelyekre vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon messze találhatók példák a magyar történelemben.

Kövér azt is kijelentette, hogy a Covid nem gátolta meg a fejlődést, a háború viszont már igen. Az Országgyűlés elnöke vizionált ezután háborúpártiakat is, majd a illegális migrációról azt mondta, hogy az elmúlt tíz évben már kiderült, „a beutazók valójában nem az eltartók számát, hanem az eltartandók tömegeit növelik.”

Kövér végül kitért arra is, hogy Magyarország európai uniós soros elnökségi célja az európai versenyképesség helyreállítása és az agrár- illetve védelempolitika áttekintése. A politikus arról is beszélt, hogy 2-2,1-es termékenységi ráta kell a jelenlegi 1,6-os helyett.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!