Kövér László durván alázott egy panaszkodó devizahitelest: „Ön vette fel a hitelt! Ennyi.”

  • narancs.hu
  • 2017. október 28.

Fekete Lyuk

A házelnök pedig teljesen normális.

Kövér Lászlót nem akárki hívta meg egy pénteki csepeli fórumra, hogy végre elmondja a színtiszta igazságot a menekültkérdéssel és a nyilvánvalóan létező Soros-tervvel kapcsolatban – Németh Szilárd hívására érkezett a házelnök. A méltatlanul Rezsi Szilárdnak is csúfolt fideszes politikus a fórum előtt végre helyre tette a sátáni álhírek terjesztőit is, az Index.hu-nak elmondta, hogy ő nem is tud arról, hogy fideszes politikusok kaptak volna korábban bármilyen támogatást Soros György valamelyik alapítványától. Hiába gyűjtöttük össze nemrég, mely politikus és a Fidesz pontosan mennyit kapott, dobhatjuk ki a cikkünket mi is a kukába.

A sajtótájékoztató után jöhetett az igazi orgia, Kövér egy nagyteremnyi ember előtt mondhatta el, mit is gondol a világról. Sajnos, mi nem lehettünk ott, de szerencsére a Hír Tv beszámolt néhány részletről. Így azt is megtudhattuk, hogy a magyar Országgyűlés elnöke szerint „Németország egy 30 év múlva csak a nevében lesz német. Ha egyáltalán meg nem változtatják, mert hátha sérti a migráns hátterűeket, hogy ezt a nevet viseli az a terület, amit valaha a németek tettek naggyá”.

Isszuk szavait

Isszuk szavait

Fotó: MTI

A gendertéma kapcsán is kiderült végre, hogy „Ma már magyarországi egyetemeken, Magyarország legjobb egyetemén, bocsánat, ez nem igaz, de presztízsében első egyetemén, az ELTE-n tanítanak idézőjelben olyan sarlatánságot, olyan kártékony maszlagot, aminek a lényege, hogy nincsen férfi meg nő”.

Kövér László megmutatta pár hitelkárosultnak is, hogy hol a helyük. Néhány, a devizaválság során tönkrement ember próbálta kizökkenteni az egyensúlyából a házelnököt, de ő nem hagyta magát, és mély együttérzését megmutatva közölte velük, hogy: „Nehogy már ránk tessék azt a felelősséget hárítani, amihez semmi közünk nem volt, nem is mi voltunk kormányon. (…) Ön vette fel a hitelt. Ennyi. Minimum ennyi.”

A rezsibiztos úgy hazudik, mint a vízfolyás: szerinte a Fidesz soha nem kapott pénzt Sorostól

Olyat mondott, hogy abba egész Csepel beleremegett. Egy péntek esti lakossági fórum előtt kérdezte Németh Szilárdot az Index munkatársa, és a Fidesz alelnöke olyat mondott, hogy abba egész Csepel beleremegett. Azt állította ugyanis, hogy korábban a Fidesz nem kapott anyagi támogatást Soros Györgytől, ő nem tud erről.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.