Nemcsák Károly megszólalt SZFE-ügyben: a balliberálisok jutottak eszébe

  • narancs.hu
  • 2021. február 18.

Fekete Lyuk

A József Attila Színház igazgatója elpanaszolta: szerinte sem Vidnyánszkynak, sem neki nem adtak esélyt a szakmabeliek.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója Rónai Egonnal beszélgetett az ATV Húzós című műsorában - írja a 24.hu. A lap idézi Nemcsákot, aki az SZFE-ügyéről is megnyilatkozott. A következőképpen:

"Az SZFE ügy egy állomása az elmúlt időszaknak. Az SZFE ügyet megelőzte egy félig kész törvénytervezetre épített demonstráció a Madách téren. Én egy fölépített dolgot érzékelek ebben. A szakma belesodródott a politikába. Amiben valószínű, hogy benne is vagyunk, nem tudjuk kiszedni magunkat, csak én ezt egy tudatosan előkészített dolognak látom."

Rónai kérdésére, hogy csak az egyik fél tudatos akciójának gondolja-e Nemcsak a történteket, a  József Attila Színház igazgatója így válaszolt:

"Most ebben a pillanatban azt kell mondanom, hogy igen, a balliberális oldalról"

- írja a 24.hu.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.