Olyan embert neveztek ki a Fővárosi Törvényszék elnökének, aki korábban egy plágiumbotrány miatt távozni kényszerült posztjáról

  • narancs.hu
  • 2018. május 28.

Fekete Lyuk

A Fővárosi Törvényszék munkatársait felháborította a kinevezés.

Polgárné Vida Judit lesz ezentúl a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöke. Mivel az elnöki pályázat ismételten eredménytelenül zárult, Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kijelölhetett valakit – állítja a hvg.hu. A portál értesülései szerint a fővárosi bírák meglehetősen rosszul fogadták a döntést, mivel Polgárné néhány éve azért távozott az FT elnökhelyettesi székéből, mert a bíróság Kisbíró című magazinjában rendszeresen publikált úgy, hogy másoktól átvett szövegeket a sajátjaként tüntetett fel. (Például előszeretettel élt Coelho-citátumokkal.)

„Nekem is, ahogy bárkinek ezzel kapcsolatosan, vállalnom kell a gyengeségeimet és a hibáimat egyaránt. Ezeket nem kívánom rejtegetni” – idézi a hvg Polgárnénak a a botrány kirobbanása után írt leköszönő szavait.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.