Szabó Tímeát megihlette Németh Szilárd, javasolja, hogy az államtitkárok fizetésük 35 százalékát adják át az egészségügyi dolgozóknak

  • narancs.hu
  • 2020. május 16.

Fekete Lyuk

Cserébe kapjanak egy láda almát. Törvényjavaslatot nyújtott be a Párbeszéd politikusa.

"Köszönet, tisztelet és elismerés”: egy láda almát minden államtitkárnak! Törvényjavaslatot nyújtottam be az államtitkárok megbecsüléséről" – írja Szabó Tímea a Facebook oldalán.

A Párbeszéd poliitkusának elmondása szerint megihlette Németh Szilárd néhány nappal ezelőtti posztja, amely szerint almát osztott megbecsülése jeléül a csepeli mentősöknek. "Azt gondolom, a megbecsülésnek ezt a rendhagyó formáját az élet más területeire is át kell ültetni."

Ezért a mai napon benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az államtitkároknak adott 35 százalékos béremelést átcsoportosítja az egészségügyi dolgozóknak, az államtitkároknak viszont a kormány – a legmagasabb megbecsülése jeléül, vagy ahogy Németh Szilárd fogalmazott: „Köszönet, tisztelet és elismerés” gyanánt – egy-egy láda almát köteles biztosítani.

"Biztos vagyok abban, hogy az egészségügyi dolgozók nem veszik zokon, ha nem almában, hanem pénzügyi elismerésben részesíti őket az Országgyűlés. Továbbá remélem, hogy az a hetekkel ezelőtt beígért egyszeri nettó 330 ezer forintos juttatás is lassan megérkezik a frontvonalban harcolókhoz!"

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.