Toroczkai pártja nemmel szavaz a NATO bővítésére

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 28.

Fekete Lyuk

Azt mondja, pont a svédek és a finnek érdekében döntenek így.

Évértékelő beszédet tartott szombaton Budapesten Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és frakcióvezetője.

Az MTI tudósítása szerint a politikus azt mondta, életveszélyes, hogy az első világháborút megelőző időkhöz hasonló, „vérgőzös, vért és háborút akaró hangulat van az európai politikusok között”.  Úgy gondolja, meg kell változtatni az európaiak gondolkodását, mert ezen a kontinensen fog múlni, hogy lesz-e világháború, és feláldozzák-e a civilizációnkat. Ebben a munkában a Mi Hazánknak vannak külföldi partnereik, „szépen alakul az új szövetségi rendszer”, amely új frakciót eredményezhet a következő Európai Parlamentben. Toroczkai László bejelentette, amikor dönteni kell az Országgyűlésben,

pártjának képviselői nemmel voksolnak Finn- és Svédország NATO-tagságára,

mert a két állam belépésével több ezer kilométeres határ jönne létre a katonai szervezet és Oroszország között, ez pedig nagyban növelné egy fegyveres konfliktus veszélyét. Teszik mindezt a svéd és a finn barátaik érdekében.

Toroczkai arról is beszélt, mára a világ átalakítása, egy szűk pénzügyi kör diktatúrája véres valósággá változott. „Ukrajnát már eladták” külföldi befektetőknek, akik annak a szűk pénzügyi elitnek az uralmát terjesztik ki a szomszédos országra, amelynek már sikerült szinte az egész világot gyarmati sorba taszítania. 

A politikus arról beszélt a mintegy háromszáz meghívott vendég előtt: pártja szerint nem a Fidesz által hirdetett, a multinacionális vállalatokra építő gazdaságpolitika vezet Magyarország felemelkedéséhez.  Szerinte ezért vagy rá kell bírni a kormányt politikájának megváltoztatására, vagy „le kell rántani a leplet Orbán Viktorról és a Fideszről”.  A Mi Hazánk elnöke hangsúlyozta: a multinacionális cégek mindig a legolcsóbb, akár más kontinensről behozott dolgozókat keresik, már eleve nem gondolkoznak a magyar munkaerőben, amely közben egyre nyugatabbra vándorol. Ez Magyarország végét jelentheti – fogalmazott Toroczkai László.

Kiemelte: nem a külföldi cégek jelenléte ellen vannak, elfogadhatónak tartják, hogy bizonyos korlátok között működjenek itt, például kizárólag magyar munkaerőt alkalmazva, adót az itteni cégekhez hasonló módon fizetve, kedvezmények és vissza nem térítendő támogatások nélkül. Megjegyezte: ebben az esetben valóban kevesebb multinacionális cég működne az országban, de „a magyarságnak jobb lenne”.  Toroczkai László szerint a kivándorlás megállítását, megfordítását földosztás, a családi gazdaságok és a szövetkezés támogatása, a vízgazdálkodás átalakítása, organikus energiapolitika megteremtése révén lehetne elérni.

A politikus sürgette a paksi atomerőmű bővítésének elindítását,

akárcsak azt, hogy tisztességes politikai szándékkal, akarattal, ráfordítással megfelelő oktatási rendszer épüljön ki.

Hangsúlyozta: az országnak és pártjának is a megsemmisülés és aközött kell választania, hogy olyan magaslatokra jut, amire ritkán volt példa a magyar történelemben, igazi, csak a magyar érdekeket szolgáló nemzetgazdaság kialakítása révén. Arról is beszélt, Magyarországnak erős honvédségre van szüksége. 

A parlamenti ellenzék többi pártjáról úgy nyilatkozott: miután kiderült, hogy külföldről kaptak forintmilliárdokat, innentől senki nem mondhatja, hogy a magyarok érdekeit képviselik. „Ők rabszolgák, kitartottak, csicskái a disznófejű nagyuraknak”, s aki rájuk adja a voksát, „az a Világgazdasági Fórum érdekeire szavaz”, „a megszállásunkat és a teljes gyarmattá süllyesztésünket” támogatja.     

Az eseményen Garbai László, a Magyar Energetikai Társaság tiszteletbeli elnöke arról beszélt, apokaliptikus jövőt ígér az emberiségnek „három szörnyű törekvés” találkozása. Ezek a fölgáz kivezetése, az atomenergia és más klasszikus források helyettesítése „zöld” forrásokkal és az üvegházhatás szerepének súlyos felnagyítása. Ami történik, az „egy támadás a világ ellen”, fogalmazott.

Az évértékelőn adta át Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és Dúró Dóra elnökhelyettes a párt elismerését, a Magyar Életért-díjat a „hazánk egyik legaktívabb életvédőjeként” méltatott Csókay András idegsebész főorvosnak és feleségének.  A rendezvényt és a résztvevőket videóüzenetben köszöntötte Kosztadin Kosztadinov, a bolgár Újjászületés párt vezetője és Gustav Kasselstrand, az Alternatíva Svédországért vezetője.

Leadkép: Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője beszédet mond a párt évértékelő rendezvényén Budapesten, a Hotel Barában 2023. január 28-án. fotó: MTI/Soós Lajos

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.