Végre te is segíthetsz, hogy a családon belüli erőszakról szó legyen az iskolákban

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 20.

Fekete Lyuk

Scherer Péterék olyan helyeken játszanák az előadásukat, ahová másképpen nem juthatna el semmilyen színház. Ehhez kérnek támogatást.

Talán még mindig viszonylag kevesen tudják, hogy a színészként mindenki által ismert Scherer Péter sorra rendezi a tantermi előadásokat, minden évben egyet. A műfaj sajátosságairól és fontosságáról itt írtunk részletesen – ez az egyik legjobb dolog, ami a színházzal és az iskolákkal történt az utóbbi években.

A Nézőművészeti Kft. produkciói már több száz iskolai szereplésen vannak túl, most pedig közösségi finanszírozással szeretnének eljutni olyan iskolákba, ahol vagy csak nagyon keveset tudnak költeni, vagy konkrétan semmilyen forrásuk nincs színházi előadások meghívására. Az adományokat a kétszereplős darab színészeinek gázsijára, az előadást követő feldolgozó foglalkozást vezető pszichológus szakértő honoráriumára, valamint szervezésre és utazásra fordítanák.

A támogatható előadás a Soha, senkinek, amelyről azt írják, hogy „a családon belüli erőszak témáját járja körül a tőlünk megszokott emberséggel, derűvel, életszeretettel”.

További információk a lenti videóban, illetve az Indiegogón.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.