A Mad Max a 80-as évek népszerű mozifilmje volt (egész sorozat készült belőle). Alapötlete, hogy a katasztrófa sújtotta Földön a túlélők elkeseredett küzdelmet folytatnak az üzemanyagért és a vízért. Ez az alapkoncepció másoknak is megtetszett, így aztán a filmekben a szereplők nemcsak a sivatagi dűnéken száguldoznak kis négykerekű járgányaikon, de a vízen és a levegőben is harcolnak egymással.
Az alapötlet azonban mindig ugyanaz, háború folyik az élelmiszerért és az üzemanyagért.
Ezt „vette kölcsön” miniszterelnökünk, amikor a héten egy fórumon megosztotta a hallgatósággal azt a meglátását, hogy „már el is kezdődött a háború a termőföldért és az ivóvízért, amit szerencsére nem fegyverekkel, hanem más eszközökkel vívnak, például leminősítéssel”. A miniszterelnök nem tette meg nekünk azt a szívességet, hogy részletesebben kifejtette volna ezt a mélyenszántó gondolatot; például hogy kik a hadviselő felek, különösen annak fényében, hogy az Európai Unióban évtizedek óta mezőgazdasági többletek vannak. Aztán, ha a leminősítés a legfőbb fegyver, vajon minden leminősítés mögött ezt az indokot kell keresni? Mondjuk Ausztriát és Franciaországot is a termőföldért vívott harcért minősítették le a múlt héten, vagy csak mi vagyunk a szenvedő alany? Végül mit teszünk, hogy elhárítsuk a veszélyt?
A miniszterelnök azonban további meglepetésekkel is szolgált: kijelentette, hogy Magyarország alapvetően mezőgazdasági ország, és a kis gazdaságoké a jövő. Nos, a KSH adatai szerint a mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP) – az erdőgazdálkodást és halászatot is ideértve – már évtizedek óta nem éri el a 10 százalékot, a múlt évben például 4 százalék alatt volt, és a foglalkoztatottaknak is csak nagyjából 5 százaléka dolgozik ebben az ágazatban. Ami pedig a kis gazdaságot mint a jövő útját illeti, hát nem tudom: búzát, kukoricát, állatot biztosan nem lehet kisméretű üzemekben gazdaságosan termelni, illetve tenyészteni. Sok hozzáértő ember szerint éppen az elaprózott birtokszerkezet az, ami komolyan akadályozza a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelését, ezt pedig végső soron a magas hazai élelmiszerárakon keresztül a fogyasztó fizeti meg.
Ez az eszmefuttatás a háborúról, az ország mezőgazdasági jellegéről és a kisbirtokok fényes jövőjéről nem az első a miniszterelnöki víziók sorában. Nem olyan régen a Nyugat lehanyatló fáklyájáról és a Kelet felemelkedő csillagáról, illetve Magyarország szabadságharcáról értekezett ihletetten, hogy a gyorsnaszádokról és más szóvirágokról már ne is beszéljek. Vajon a miniszterelnök valóban hisz ezekben a sületlenségekben (Jézus Mária!), vagy csak velünk akarja elhitetni (te jó isten!)? Amíg ez kiderül, addig az ember nem tehát mást, mint elballag a videotékába, és kiveszi a Mad Maxet.
