Bankokról - rendszerhiba 3.

Hogyan tovább, bankrendszer?

Felcsuti Péter

A bankok szakmai, szabályozási szempontból és a társadalmi elfogadottság oldaláról egyaránt legitimációs kihívással néznek szembe, ezért – tetszik, nem tetszik – változniuk kell. Persze könnyebb ezt követelni, mint a változás tartalmában és irányában megállapodni.

Az előző két bejegyzésben a mérettel, a tőkeáttétellel és azokkal a jogi-intézményi jellemzőkkel foglalkoztam, amelyek erős ösztönzést jelentenek a bankok számára, hogy aszimmetrikus kockázatot vállaljanak; más szavakkal a kockázatvállalás előnyeit élvezzék, az esetleges költségeket pedig a társadalom egészére hárítsák. A képet kiegészíti még a banki termékek, szolgáltatások robbanásszerű fejlődése, az innováció.
E folyamat részeként a bankok egyre növekvő mértékben támaszkodnak olyan számítógéppel támogatott matematikai-valószínűségszámítási eljárásokra, amelyek segítségével a különböző pénzügyi aktívák piaci ármozgásai modellezhetők és így nyereségszerzésre használhatók.
Mindez átalakította a bankok bevételeinek összetételét; az ilyen tevékenységből (spekulációból) származó bevételek aránya drámaian megnövekedett. Egy nemzetközi tanácsadó cég becslése szerint a devizakereskedés volumene 1977 és 2010 között 234 szeresére (!) emelkedett és ezzel párhuzamosan a kereskedésből származó bevételek a nagy nemzetközi bankok bevételeinek immáron 80 százalékát tették ki.
Ám e folyamat mindkét mozzanata problematikus: a tőkepiaci elméletek és a rájuk épülő modellek korántsem hibátlanok, így a biztonság hamis illúziójába ringattak bankot és szabályozó hatóságot egyaránt. A helyzet jellemzésére álljon itt Warren Buffettnek, az amerikai befektetési szakma ikonjának a véleménye, aki a származtatott termékeket nemes egyszerűséggel „pénzügyi tömegpusztító fegyvereknek” nevezte már a válság kitörése előtt. Másfelől a banki tevékenység és a bevételek eltolódása a spekuláció irányába leértékelte a bankok alapvető funkcióját, vagyis a reálgazdaság finanszírozását. Lord Turner, a brit PSZÁF vezetője egészen addig ment, hogy megkérdőjelezte a bankok tevékenységének társadalmi hasznosságát.
Vegyük még ide a spontán antiglobalizációs mozgalmakat, mint amilyen az Occupy Wall Street, és a kör bezárul. A bankok szakmai, szabályozási szempontból és a társadalmi elfogadottság oldaláról egyaránt legitimációs kihívással néznek szembe, ezért – tetszik, nem tetszik – változniuk kell. Persze könnyebb ezt követelni, mint a változás tartalmában és irányában megállapodni.
A szabályozó hatóságok alapvetően két irányban gondolkodnak; az egyik a banki tevékenység kockázatosságát javasolja csökkenteni. A legradikálisabb a brit és az ahhoz közel álló amerikai megközelítés, amely a reálgazdasággal (azaz a betétgyűjtéssel és hitelnyújtással) foglalkozó úgynevezett univerzális bankoknak megtiltaná a kereskedést és a spekulációt. A másik – az európai uniós -  irány a banki működés biztonságát a nagyobb tőkekövetelményekkel igyekszik kezelni.
És persze ott vannak még a banki bónuszok, amelyek önmagukban is ösztönzést jelentenek a kockázatvállalás növelésére és ezért nem ok nélkül irritálják a közvéleményt.
Látható, hogy ezek az évek a bankszektor újratervezéséről, újrapozicionálásáról szólnak. A cél hármas.
A bankok járuljanak újra hozzá a gazdasági fejlődéshez, azaz lássanak hozzá ismét a forráskereső vállalatok hitelezéséhez. Másodszor, a bankok ne vállaljanak a társadalom számára kezelhetetlen méretű kockázatokat. És végül, a bankok nyeresége és javadalmazási politikája az eddigieknél jobban elégítse ki a társadalom igazságérzetét.  
Nem könnyű lecke, de a mostani válságból történő kilábalásnak ez az egyik, ha nem a legfontosabb előfeltétele.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.