Film

A beavatott

Film

Úgy tűnik, az Éhezők viadala trilógia elsöpörte a csetlős-botlós, szerelmes, esetleg visszafogottan kalandos young adult-regényeket. A mindennapi szerelmi és beilleszkedési gondokkal küzdő fiatalok már nem elégítik ki a nézők igényeit: a felnőtté válás legyen sötét tapasztalat.

Az ártatlanság szó szerinti, kíméletlen elvesztése és marcangoló identitásválság kell, folyjon némi vér is (de csak amíg a PG-13 besorolás engedi), és kapjunk egy kis vulgár-orwelli társadalomkritikát (zsarnokság/uniformitás rossz, lázadás/komplex emberi érzések jó). A beavatott az Éhezők viadala bevált, kezdetben újszerűnek tűnt receptjét követi, de hamar kiderül róla, hogy csupán egyszerű utánérzés - Jennifer Lawrence nélkül. Nevezett döntő szerepét persze filmünk készítői is felismerték, ezért majd megfeszülnek, hogy a főszereplő Shailene Woodleyt - akiből sajnos hiányzik az ilyesmihez szükséges dög - egy hozzá hasonlóan gyengéd, de öntudatos, aranyos, ám vad amazonná tegyék. Ugyanakkor erős, önálló nőalakok különböző variánsai tolonganak a vásznon (Ashley Judd és Woodley anya-lánya akciójelenete például felemelőre sikerült).

A főhős megküzd az örök női dilemmával, önfeláldozó legyen-é, vagy valósítsa meg önmagát (mint harcos). S végig ez a szájbarágottság jellemzi az egész filmet a disztópikus közösség ábrázolásán át a patetikus életbölcsességek kimondásáig. A szereplők jellemzését az alkotók teljes mértékben arckifejezésükre és ruházatukra bízták, ami kész röhej (Kate Winslet a legcikibb az archetipikus ice cold bitch szerepében).

És igen, módfelett hosszú is a film.

Forgalmazza a Pro Video Film

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.