Könyv + Film

A pince sötétje – Jussi Adler-Olsen, illetve Mikkel Norgaard: Nyomtalanul

  • - borz -
  • 2014. április 27.

Film

A skandináv krimi egykori ragyogása némileg megkopott a futószalagon, de még mindig hozza azt, amiért megszerettük: a borongós északi fényt, a földszagot és valóságközeliséget. Most kis túlzással szinte egyszerre olvashatjuk Jussi Adler-Olsen (nálunk 2011-ben kiadott) bűnregényét és láthatjuk a belőle készült dán filmet.

A Nyomtalanul (a honi címadókat cserbenhagyta híres kreativitásuk, amikor ezt a többszörösen foglalt, jellegtelen megoldást választották) le sem tagadhatná, hogy sorozatindítónak szánták, még egy új - természetesen különleges - ügyosztályt is gründoltak hozzá.

A Q ügyosztály a sötét színárnyalatok és kedélyállapotok szerelmeseinek testhez álló helyszínen, a pincében rendezkedik be. Vezetője a gyilkossági csoporttól elutált Carl Mörk (a biztonság kedvéért ez a svéd névalak, de költségvetési források híján nekünk nem telne nyomozórészlegre, amely az eltűnt Ø után ered). Beszélő nevű - Setét Károly - emberünknek nemcsak a karrierje száll a poklokra: hosszabb betegállományból tér vissza éppen, egy csúnyán félrement akció után, amelyben őt fejbe lőtték, két hű társa közül az egyik meghalt, a másik nyaktól lefelé megbénult. Bűntudat és depresszió gyötri, modora pokróc, fölöttébb hajlamos a kekeckedésre, nem csoda, ha a kollégák nem versengenek társául szegődni. Egy titokzatos szír segéderőt kap maga mellé, aki az iratrendezésnek éppúgy mestere, mint a kapcsolatépítésnek, a nyomkövetésnek és a közelharcnak, ellenben iszonyú a kávéja és a zenei ízlése. Az aktájából kiderülhetne, hol és hogyan tett szert a fenti kompetenciákra, de ha még nem mondtam volna, Mörk lusta is, nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen - meg a következő epizódokra is tartalékolni kell valamennyi muníciót. A Q ügyosztály a lezárt, de megoldatlan esetekkel hivatott foglalkozni, és hőseink elsőnek egy szépreményű ifjú politikusnő, Merete Lynggaard eltűnését pécézik ki az akták tömegéből.

A Nyomtalanul két műfajt pároztat szerencsésen: a detektívtörténetet és a thrillert. A nyomozással párhuzamosan követhetjük Merete horrorisztikus megpróbáltatásait, aki egy keszonban sínylődve évek óta várja a szabadulást vagy a megváltó halált. A regény és a film egyaránt teljes értékű, mindkettőnek megvannak a maga sajátos erényei. A könyv természetszerűleg gazdagabb és többszálú, van egyfajta (bumfordi) humora, belejátszanak a politika, a rendőrség mint hivatal packázásai és egy alapítvány kulisszatitkai. A forgatókönyv óhatatlanul - de ügyesen - nyesi meg, fonja össze a szerteágazó szálakat, s mintha a filmesek azt is kötelességüknek tartották volna, hogy ráerősítsenek a skandináv krimi védjegyeire, mert e téren a regény szerintük nem teljesített elég jól. Bár az is lehet, hogy csak a nézőnek akartak a gyomrába lépni. Tényvaló, hogy a mozi több fokozattal sötétebb, deprimálóbb, északibb a könyvnél. Mörk nyomozó komor bikaként jár-kel a vásznon, és regénybeli alteregójával ellentétben nem játszmázik a munkahelyén, nincs meleg albérlője, nem kacsingat vonzó kolleginákra, hanem elrontott házasságát keserüli, miközben hagyja magát terrorizálni az elvált feleség hozzá költöző kamasz fiától.

Ami a méltán várt folytatást illeti, az alagsor poros aktáin kívül előbb-utóbb a megoldatlan nőkérdéssel is foglalkoznia kell a sorozatnak, ami már csak azért is elkerülhetetlen, mert a főszerepet a nálunk is népszerű Nikolaj Lie Kaasra osztották.

A könyvet az Animus adta ki, a filmet a Vertigo Média forgalmazza

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.