A Nyomtalanul (a honi címadókat cserbenhagyta híres kreativitásuk, amikor ezt a többszörösen foglalt, jellegtelen megoldást választották) le sem tagadhatná, hogy sorozatindítónak szánták, még egy új - természetesen különleges - ügyosztályt is gründoltak hozzá.
A Q ügyosztály a sötét színárnyalatok és kedélyállapotok szerelmeseinek testhez álló helyszínen, a pincében rendezkedik be. Vezetője a gyilkossági csoporttól elutált Carl Mörk (a biztonság kedvéért ez a svéd névalak, de költségvetési források híján nekünk nem telne nyomozórészlegre, amely az eltűnt Ø után ered). Beszélő nevű - Setét Károly - emberünknek nemcsak a karrierje száll a poklokra: hosszabb betegállományból tér vissza éppen, egy csúnyán félrement akció után, amelyben őt fejbe lőtték, két hű társa közül az egyik meghalt, a másik nyaktól lefelé megbénult. Bűntudat és depresszió gyötri, modora pokróc, fölöttébb hajlamos a kekeckedésre, nem csoda, ha a kollégák nem versengenek társául szegődni. Egy titokzatos szír segéderőt kap maga mellé, aki az iratrendezésnek éppúgy mestere, mint a kapcsolatépítésnek, a nyomkövetésnek és a közelharcnak, ellenben iszonyú a kávéja és a zenei ízlése. Az aktájából kiderülhetne, hol és hogyan tett szert a fenti kompetenciákra, de ha még nem mondtam volna, Mörk lusta is, nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen - meg a következő epizódokra is tartalékolni kell valamennyi muníciót. A Q ügyosztály a lezárt, de megoldatlan esetekkel hivatott foglalkozni, és hőseink elsőnek egy szépreményű ifjú politikusnő, Merete Lynggaard eltűnését pécézik ki az akták tömegéből.
A Nyomtalanul két műfajt pároztat szerencsésen: a detektívtörténetet és a thrillert. A nyomozással párhuzamosan követhetjük Merete horrorisztikus megpróbáltatásait, aki egy keszonban sínylődve évek óta várja a szabadulást vagy a megváltó halált. A regény és a film egyaránt teljes értékű, mindkettőnek megvannak a maga sajátos erényei. A könyv természetszerűleg gazdagabb és többszálú, van egyfajta (bumfordi) humora, belejátszanak a politika, a rendőrség mint hivatal packázásai és egy alapítvány kulisszatitkai. A forgatókönyv óhatatlanul - de ügyesen - nyesi meg, fonja össze a szerteágazó szálakat, s mintha a filmesek azt is kötelességüknek tartották volna, hogy ráerősítsenek a skandináv krimi védjegyeire, mert e téren a regény szerintük nem teljesített elég jól. Bár az is lehet, hogy csak a nézőnek akartak a gyomrába lépni. Tényvaló, hogy a mozi több fokozattal sötétebb, deprimálóbb, északibb a könyvnél. Mörk nyomozó komor bikaként jár-kel a vásznon, és regénybeli alteregójával ellentétben nem játszmázik a munkahelyén, nincs meleg albérlője, nem kacsingat vonzó kolleginákra, hanem elrontott házasságát keserüli, miközben hagyja magát terrorizálni az elvált feleség hozzá költöző kamasz fiától.
Ami a méltán várt folytatást illeti, az alagsor poros aktáin kívül előbb-utóbb a megoldatlan nőkérdéssel is foglalkoznia kell a sorozatnak, ami már csak azért is elkerülhetetlen, mert a főszerepet a nálunk is népszerű Nikolaj Lie Kaasra osztották.
A könyvet az Animus adta ki, a filmet a Vertigo Média forgalmazza
