Film

Az apáca

Film

Guillome Nicloux filmjében a fiatal Suzanne-t családja - nevezett jobb meggyőződése ellenére - kolostorba kényszeríti, fel kell vennie a fátylat, s már kezdődnek is a meghurcoltatásai...

A testi-lelki bántalmak szinte teljes skáláját megtapasztalja, miközben ő csak menekülne - leginkább az Istennek leadott hazugság elől. Megismerjük egy elzárt női közösség természetét, a felgyülemlett feszültségeket, melyek céltáblája Susanne: erőszak, kiközösítés és a túlbuzgó, szexuális zaklatássá erősödő szeretet.

Mindez Diderot-nál éles és megrázó. Suzanne figurája szinte párja a kor másik emblematikus meghurcoltjának, Sade márki Justine-jének.

Nicloux mintha nem is olvasta volna ezeket, és arról sem értesítették, hogy az eredeti műnek még volt tétje, s túlmutatott önmagán. A filmben ebből az igenis modern értelmezésért kiáltó szándékból (megmutatni a zárt közösségek eleve elrendelt korlátait) semmi nem jelenik meg. Ami mégis elviszi ezt a kísérletet, nyilvánvalóan a színészi játék, főleg a főszereplő Pauline Etienne és a Suzanne viszonzatlan szerelmébe belebomló apátnő Isabelle Huppert előadásában. Ügyes az operatőr, hatásosak a fények és színek. A kamera nem azt mutatja, ami történik - ez alapmotívum, s talán ez az elv érvényesül a történetben is. Ami azonban vizuális telitalálat, dramaturgiailag ahhoz vezet, hogy valóban nem történik semmi, ami túlmutatna önmagán. A mesének nincs kifutása, a záró képben Suzanne ott áll egyedül a világ szélén, Nicloux ránk hagyja, hogy Justine sorsára adjuk, vagy a heppiend karjaiba lökjük. A baj az, hogy végül is mindegy.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.