Argentína, nyolcvanas évek. Közvetlenül a Falkland-háború után – amelynek kudarca az országot addigra a gazdasági csőd szélére juttató katonai vezetés bukásához vezetett. A megtörtént eseményeket feldolgozó mű hőse, a galambősz családfő jó állampolgár és igaz hazafi: nyugalmazott főtisztként kis üzletet vezet, öt gyermeket nevel – a legidősebb népszerű rögbijátékos – és elmélyülten imádkozik, mielőtt jó étvágyat kívánna a családi asztalnál. Csak azt fájlalja, hogy elmúltak a régi szép idők, amikor még a hadsereg kötelékében lehetett kínozni és kivégezni a dolgok folyásával egyet nem értőket. Ennek lévén szakembere, kénytelen hát az emberrablást kiszervezni az állami keretek közül s saját vállalkozásban beindítani – nem csupán egykori magas rangú bajtársai, de családja tudtával és közreműködésével is (akiket csak kicsit zavar a tévézésben a padláson kikötött fogoly jajongása).
Lehetne mindez dráma, hiszen az egyik fiú megszökik, a másik is új életet kezdene, ha volna ereje kilépni imádott/gyűlölt apja/zsarnoka őrületének köréből. Lehetne történelmi film, ha a diktatúra és az emberrablók tevékenysége közötti párhuzam felszínes emlegetésén túl megismernénk a bűnözővé lett tisztet fedező főkatonák s -rendőrök motivációit, a Rendszer működését. De megreked félúton. Sorra veszi a tényeket, eljátsszák a színészek a rablásokat, a tépelődést, az ügyeskedést – ám mindez merő rekonstrukció marad és imitáció, semmit sem tudunk meg az elnagyolt, külsőségekre hagyatkozó rendezésből, ami már ez elején ne volna nyilvánvaló.
Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány
