Az elárvult vadóc fiú gyönyörű szoprán hangon énekel, amikor épp nem verekszik. Sosem látott, de most a gyámhivatal megkeresése miatt kénytelenségből megjelenő apjának kapóra jön a tehetség: pénz nem számít, kapja a legjobb képzést az a gyerek – és főleg maradjon jó távol az „igazi” családtól az egyéjszakás kalandból fogant kölök a bentlakásos intézményben. Na, vajon lesz-e a kottát olvasni sem tudó, tanárok által lenézett vidéki suttyóból az Ország (sőt, talán a világ) Legjobb Kórusának sztárja? Vajon megszereti-e őt végül a tehetségében s főleg elkötelezettségében erősen kételkedő Karnagy (zord külső, érző lélek: Dustin Hoffman)? Vajon megdobban-e az apai szív, midőn látja a sarj világraszóló talentumát, s befogadja-e őt a papának is megbocsátó, jól szituált család? Nagy kérdések ezek, de volnának nagyobbak is.
Például, hogy nem zajlik-e esetleg a legsötétebb terror, egók barbár küzdelme az angyali hangú nebulók hálószobáiban? Hogy nem működteti-e ezt az egész fiúkórus-bizniszt valami egészségtelen és perverz versenyszellem? Hogy miféle traumával is kell szembenéznie azoknak, akik fanatikus odaadással felépítették magukban az Énekest, s kifejlesztett készségeik teljes birtokában egyik napról a másikra elillan minden képességük (mutálni kezdenek)? Ez utóbbi kérdések mindegyikét érinti s egyúttal virtuóz módon meg is kerüli a film. Szép, mívesen megcsinált, teljesen érdektelen, a jóság és szépség erejéről didaktikus szólamokban fogalmazó karriertörténet csupán, azoknak, akik még nem unják az ilyesmit halálosan.
Forgalmazza a Vertigo Média
