A lebutított Maggie

Phyllida Lloyd: A Vaslady

  • Bori Erzsébet
  • 2012. február 2.

Film

Phyllida Lloyd rendezését szinte nézhetetlenné teszi olthatatlan vonzódása a giccshez. A filmidő jó részében egy kvázi-kisnyugdíjas motyorgását-totyorgását kell követnünk, akinek bensőjében az emlékek vívják egyenlőtlen küzdelmüket az Alzheimer-kórral. A kór (vagy a kor) hivatott arra, hogy elvigye a balhét a forgatókönyvíró helyett, aki egy Wikipédia-szócikk rövidített, leegyszerűsített és gyatrán dramatizált változatát bocsátotta a produkció rendelkezésére. Meryl Streepről tudjuk, hogy bármit eljátszik, a celofánból kivágott figuráknak is képes harmadik dimenziót adni, de ezt az anyagot még ő sem menthette meg. A minden szempontból gyengélkedő Maggie oldalán így végre szárnyat bonthatott a sokat gúnyolt férj, aki meleg szívű, jó humorú társként villog a vásznon Jim Broadbent megformálásában.


Kevés történelmi alak van, aki annyira nyáltaszító lenne, mint a Vaslady – a ruszkik nevezték el így, róluk tudjuk, hogy nemcsak értik az erő nyelvét, de szeretik is. Margaret Thatchert számos erénye közül a korlátoltságból merítkező magabiztosság tette felettébb alkalmassá a vezetésre, s ezt fejelte meg józan paraszti (vagy ez esetben szatócslányi) ésszel és azzal a politikus alfajban egyedülállónak mondható vonással, hogy jól tűrte a népszerűtlenséget. Klasszikus liberális beütésekkel (a homoszexualitás dekriminalizálása, a válás megkönnyítése) színezett konzervativizmusa (támogatta a halálbüntetést és a vesszőzést) jobboldali gazdaságpolitikával párosult: szabadpiac, privatizáció, olcsó, nem beavatkozó, az újraelosztásban visszafogott állam, teljesítményre sarkalló alacsony jövedelmi adó, az egyéni felelősséget ösztönző, ezért mindenki által fizetendő helyi adó – utóbbi ellen tömegek tüntettek. Hírhedt keménységgel verte le a szakszervezeteket, és nem engedett az IRA terrorjának. A Falkland-szigeteken megnyert háború a honi szigeteken operettként került színre, és elsöprő sikere nyomán 83-ban újraválasztották a gyűlölt-imádott Maggie-t. Több mint tizenegy évig lakott egyhuzamban a Downing Streeten, túlszárnyalva példaképét, Churchillt.

Pályafutása bővelkedett rekordokban és legekben. Ő volt Nagy-Britannia első női miniszterelnöke, és az ember nem győz rácsodálkozni, hogy az ilyen rácsodálkozásokat újra meg újra el lehet játszani, még abban az országban is, amelynek máig legfényesebb korszakát egy királynő – minden idők egyik, ha nem a legnagyobb uralkodója – alatt élte, ugyanazon a trónon egy másik nő 63 évig kormányzott egy világbirodalmat… De hagyjuk is.

Az igazi kérdés az, hogy akik egy válságverte korszakban megfilmesítik egy kiemelkedően sikeres politikai vezető életét, aki nevet adott a thatcherizmusnak, miért nem érzik szükségét annak, hogy legalább megpróbáljanak gondolni valamit a jó kormányzás mibenlétéről. A Vaslady alkotói mintha abban látnák a címszereplő megörökítésre leginkább érdemes vonását, hogy milyen öreg és még mindig él. Nyilván A király beszédének sikerét vették célba, így Maggie-nek is át kellett esnie egy imázsváltással kísért beszédkurzuson, ami az idétlenségben tobzódó film legidétlenebb jelenete.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.