Színház

Magánügyek, közügyek

Gólem Színház: A tíz hónap Babilon-ügy

Kritika

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

A tíz hónap Babilon-ügy egy valós, több évtizeden át tartó küzdelem története. Küzdelem a túlélésért, majd egy lágerben írt napló kiadatásáért. Galló Olga szépírói készségekkel és ambíciókkal, újságíróként került az auschwitzi megsemmisítőtáborba, ahol az elsődleges túlélési stratégiája az írás volt. (A könyvről szóló kritikánkat lásd: Az individuum luxusa, Magyar Narancs, 2025. május 28.)

Kalandos szökését követően több mint húsz év elteltével volt képes először újraolvasni a naplóját. Később megpróbálta kiadatni, ez hosszas huzavona után, magánkiadásként és erősen csonkolt, átszerkesztett formában sikerült is. A teljes kézirat az idén jelent meg a Magvetőnél, annál a kiadónál, amely a személyes történetet anno a stílusa és színvonala miatt alkalmatlannak ítélte arra, hogy közüggyé váljon. Galló Olga története ezzel az előadással másodszor is révbe ért. A naplórészletekből és korabeli levelezésekből szerkesztett darabot a szerző unokája, Fullajtár Andrea adja elő.

A színpadra emelt dolgozószoba-belső és a színészen lévő nadrágkosztüm a maga konfekcióeleganciájával az 1970-es, 1980-as évek szocreál dizájnját kottázza le. A gépelt lapokkal kitapétázott falrészlet a hiábavalóság el­emelt érzetét oltja a korhű realitásba. Fullajtár Andrea decens, értelmiségi nőként jelenik meg és úgy is beszél – ezzel pedig el is érkezünk az előadás gyenge láncszeméhez, a szövegkönyvhöz.

A naplórészletek keresetlen leírásai közé idegen testként lírai részek ékelődnek, amelyeknek a színvonala is kétes: szépelgő vagy éppen elborzasztani akaró irodalmiaskodások. A darabba szőtt, kiadás környéki kérvények és elutasítások hangneme hivatalos és szenvtelen: izgalmas kordokumentumok, ám drámai alapanyagként súlytalanok. Márpedig az alkotók döntése alapján ez az előadás jelen­ideje: több mint harminc évvel vagyunk a lágerben átéltek után. A levélváltások szövege azonban nem ad olyan kapaszkodót, amelyből átélhetővé válna a kiadatás személyes tétje. Ezzel a hiánnyal Fullajtár Andrea sem tud mit kezdeni, így a jelen idejű dráma helyén egy asszertív nő próbálkozásait látjuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.