Színház

Vörösben

Hrabal-legendák (Hommage à Pina Bausch)

Kritika

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Egy novella egy jelenet, és ahogy a történetek között sincs kapcsolat, úgy az epizódokat sem köti össze egyetlen kósza szál sem, átvezetésnek annyi is elég, hogy egy-egy szereplő a színen marad a következő etapra. Ez a bennmaradó pikk-pakk megigazítja a nézőtériekkel küllemben megegyező, itt díszletként funkcionáló székeket, hogy azok immár a soron következő díszletelemet imitálják, és folytatódjék a játék. A színpad szűkös, absztrakt tér, amelyet hátulról egy bordázott fal határol.

A prózai alapra mozgásszínházi rétegek kerülnek, megidézve Pina Bausch stílusát és technikáját, amivel Soósék is – akárcsak a híres előd – azt kívánják bizonyítani, hogy bárki képes táncolni. A színház tánccal, zenével (zeneszerző: Szél Attila, aki gitáron végigkíséri az előadást), hétköznapi mozgásokkal és személyes történetekkel keveredik; a mozdulatok helyenként még érzékletesebben is fejezik ki egy-egy jelenet hangulatát, mint a monológok, a narráció vagy a párbeszédek. Jellemző a testi kontaktus, de a mimika is nagy hangsúlyt kap, pláne akkor, amikor az arcokon direkt túlrajzolt a reakció. Kiemelkedő a lovak pantomimes megformálása, Ténai Petra és Urbankovics Júlia előadásában. Toppantanak, oldalra vetik fejüket, egymáshoz bújnak vagy megrázzák magukat, folyamatos mozgásban vannak – tökéletesen groteszk átváltozás.

Nagy Dóra meginghatatlan biztonsággal szerepel, a három női színész közül neki jut a legtöbb feladat, a teljesítménye hibátlan, a leg­apróbb arcrándulása is a helyén van. Bárnai Péter is kiemelkedő, a kezdőjelenetben akkora muníciót szed össze, hogy ha már mást nem csinálna az este, az is elég lenne, de amikor meglátjuk embert próbáló küzdelmét a megérlelt szalámijával, a falánkságban megmutatkozó esendőségével is lenyűgöz. Papp János egy másik korosztályt képvisel, amit ügyesen „használnak” és húznak alá a neki szánt koreográfiák. Gógyis szakiként a legjobb, főleg amikor azzal büszkélkedik, hogy hülye lett volna azt a rengeteg fél pár cipőt otthagyni a boltban, amikor negyedáron kínálták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.