Film

Ünneplőbe öltözött a filmszakma szíve, hiszen most zajlik Vajnáék Magyar Filmhete. Biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen apró kellemetlenség sem ronthatja el a magyar filmesek hangulatát!

Bud Spencer nem vetkőzött le Fellininek, de befenyítette Lee van Cleefet – holnap megjelenő lapszámunkból kiderül, hogy miért. Most a nagy találkozás részletei következnek, kedves feleséggel, Sztálinnal, a lakájjal és a dalra fakadó törékeny óriással.

A politika és a filmkészítés viszonyáról, a filmalap legitimitásáról, Pálfi György Toldi-filmjéről és többek között Hajdu Szabolcs morális válságáról beszélgettek, vitáztak tegnap este a Katonában.

Ha ez lenne az első feldolgozás Kleist igazságkeresőjének óriási történetéből, akkor mondhatnánk, hogy korrekt próbálkozás, de néhányon már túl vagyunk.

A magyar filmgyártás megújult, új magyar filmes világ van új magyar filmmustrával. A frissen alapított Magyar Filmakadémia filmhetet szervez, ezzel vége az Andy Vajna-féle filmes rendszerváltásnak, kezdődhet a szép, új világ.

Eva Green melle immár külön alműfajt képez a filmtörténetben; ha csak a nyári felhozatalt nézzük, már akkor is tetemes mennyiségű filmre (300: A birodalom hajnala, Sin City 2) tudunk igazolásképpen rámutatni – és még csak augusztust írunk.

Nagy pillanat volt az egyetemes líra történetében, amikor Boldizsár Péter internetes pályaművében Sylvester Rambo Stallone jelentős beleérzéssel, Gáti Oszkár hangján elszavalt egy Nagy László-verset, és mindannyiunk örömére A feláldozhatók-sorozat legfrissebb része sem szűkölködik a poétikus részletekben. Ilyen az a ma már visszatérőnek mondható motívum, amikor Sly – a művész, a férfi, az ember – a pilótafülkében ül Jason Statham mellett, és az adomázás közben heroikus erőfeszítéssel megkísérli az arcizmait szabad szemmel is követhető mozgásokra bírni.

Amikor a II. világháború utolsó szakaszában a szövetségesek Párizs felé közelítettek, a megszállt város német parancsnoka, bizonyos Dietrich von Choltitz tábornok kezében volt másfél millió ember és a kulturális világörökség egy tekintélyes részének sorsa.

Anton Corbijn annyira jó fotós és kliprendező, hogy eddig szinte fel sem tűnt, mennyire nem tud játékfilmet rendezni. Viszont szépen és művészien helyezi el színészeit a tájban. Mivel a játékfilmesek közül is csak kevesen tudnak játékfilmet rendezni, Corbijn aprócska történetvezetési hiányosságai alig tűntek fel eddigi filmjei (az Ian Curtisnek emléket állító Control és a George Clooney arc­élének emléket állító Az amerikai) során, mostantól meg azért nem fognak, mert Corbijn kész filmessé képezte ki magát.